14.rész

Drágáim, nagyon nagyon sajnálom, hogy nem volt rész, de az év végén nagyon bele kellett húznom néhány tantárgyból, és magánéletben is akadt egy kis problémám, szóval tényleg sajnálom. Nem tudom, mennyien olvassátok még a blogot, aki itt van még velem, majd legyen kedves egy értékeléssel vagy hozzászólással jelezze nekem. Remélem tetszeni fog a rész. :) Megan H. 

- Irány Tennessee! – kiáltotta Paul, amint elindultunk a busszal. Rajtam kívül mindenki örült, én nem igazán akartam menni.

- Ha odaértünk, akkor bemehetnénk – ja, mindegy – tűnődött Louis.

- Valójában, van egy dolog, amit elfelejtettem megemlíteni nektek, Louis. Mind meg vagytok hívva egy buliba.

- Mi? – kérdeztem zavartan.

- Simon rendez egy partit nektek, hogy megünnepeljétek, hogy ideig eljutottatok, megismerjetek híres embereket, tudjátok… - magyarázta Paul. – Mikor odaérünk felöltöztetnek benneteket, és utána indulás.

- És mi lesz Austinnal? – aggodalmaskodtam.

- Perrie, Sophia és Eleanor ott lesznek, ha jól tudom.

- Igen, máris a hotelben vannak – pillantott fel Louis a telefonjából. A busz hátuljában voltak az ágyak, odamentem. Austint ott aludt, az alsó ágyon feküdt, a biztonság kedvéért. Unatkoztam.

- Mit csináljak? – nyögtem, majd a TV előtt fekvő kanapéhoz léptem, és leültem a karfára. Unottan lapozgattam a csatornák között. Fáradt voltam. Fáradt voltam, mióta a turné elkezdődött.

- Austin, nem így kell színezni! – ébredtem fel Louis szörnyülködésére.

- Ki van színezve, etess meg! – dobta el a piros ceruzát Austin.

- Ez nem művészet…

- Louis! Fel akarod ébreszteni Harryt? Hadd pihenjen! Gyere Kicsim, készítek neked valamit – hallottam Liam hangját.

- Köszönöm, Liam apuci – fogta meg Payno kezét. Nem tudom miért, kicsit féltékeny voltam, amiért a többieket is „apucinak” szólítja. Kidörzsöltem az álmosságot a szememből, és feltápászkodtam a kanapéról. A hátam borzasztóan sajgott, de megpróbáltam nem odafigyelni rá, és bementem a kis konyhába.

- Nézd Austin, felkelt apu! – mosolygott Zayn a kislányra.

- Apu! Túl sokat pihensz – csóválta meg a fejét, majd kinyújtotta a kezét, én pedig felkaptam.

- Bocsi Muffin, tudod csak fáradt voltam – ültettem le az ölembe, majd miközben elkezdett játszani az ujjammal, szóba jött Simon bulija. Nem igazán értettük, miért szervez nekünk csak úgy egy bulit, de Louis megint pozitívan látta a dolgokat.

- Legalább szervezett nekünk bulit! – nem sokkal később végre odaértünk Tennesseebe. A lányokkal a hotel előterében futottunk össze.

- Jaj, édes Istenem, hogy lehet ilyen aranyos? – mosolygott Perrie Austinra. Megpusziltam a haját, majd átadtam Sophiának. Miután lepakoltunk, a fiúk elköszöntek a lányoktól, majd elindultunk.

- Annyira izgatott vagyok! – dörzsölte össze a tenyerét Niall. Mindannyian azok voltunk. Mielőtt bementünk volna, megigazítottuk egymás zakóját és haját, majd sóhajtottunk egyet. Egy hatalmas házban volt megtartva a buli, és már messziről hallani lehetett a mi zenénket.

- Ott van Britney Spears! – lökött oldalba Zayn, majd az egyik távolabbi asztalnál ülő, szőke nőre mutatott.

- Hello, srácok! – szólított egy ismerős hang. Hátrafordulva Simon üdvözölt minket.

- Simon bácsi! – ugrott Niall a nyakába.

- Téged is jó látni, Niall – vakarta meg a tarkóját – Remélem élvezitek a partit. – Niall átkarolta Simon nyakát, majd belesétáltak a hatalmas tömegbe. Körbenéztem és észrevettem egy ismerős arcot. Olyan volt, mintha a zene elhalkult volna, ahogy ránéztem. A férfi elővette a telefonját, és valamit írt. Amint befejezte a telefonom elkezdett rezegni a zsebemben. Elővettem, és elolvastam az üzenetet.

Ismeretlen szám.

„Jobb, ha odafigyelsz a drága hercegnődre. 3 nő nem igazán tudja megvédeni. ;)”

Nagyra nyitott szemekkel bámultam az okostelefon képernyőjére. Nem bánthatja, nem lenne képes rá. Legalábbis addig, ameddig én megvédhetem, addig nem. Soha nem engedném neki, hogy egy ujjal is hozzáérjen.

- Jól vagy, haver? Rosszul nézel ki – ölelt át Louis.

- Igen, igen öhm jól vagyok – erőltettem magamra egy mosolyt, majd visszafordultam, hogy szembenézzek a férfival. De nem lehet olyannal szembenézni, aki nincs ott. Nem akartam elhinni, egyszerűen eltűnt! Előkaptam a telefonom, és végigpörgettem a névjegyzéket, amíg meg nem találtam akit kerestem.

„Címzett: Elenanor

Jól van Austin?”

Idegesen kopogtattam az ujjammal a képernyőt, mígnem hosszú óráknak tűnő percek múlva megjött a válasz.

„Feladó: Eleanor

Persze, most lett vége a Spongyabobnak. Nagyon hiányzol ám a kicsi lánynak!”

Friss levegőre volt szükségem, így átfurakodtam magam az embereken, és nekidőltem a falnak pár bagós mellett. Már éppen vissza akartam írni Eleanornak, mikor kuncogást hallottam. Ahogyan felnéztem, ott állt előttem.

- Hagyj engem békén, hagyd Austint békén, hagyj békén mindenkit! – kiáltottam magamból kikelve. Kuncogott még egyet, majd közelebb lépett.

- Azt hiszem tetszik, ahogyan mindenképp megpróbálod védeni Austint.

- Próbálom? Meg is védem!

- Hát, nem sokáig – vonta meg a vállát, mintha ez csak egy piti dolog lenne. Pár másodpercre elvesztettem az eszméletem és a következő dolog amit éreztem, hogy vérzik az orrom. A bal szemem lüktetett a jobb fülemmel együtt. A férfi a földön feküdt eszméletlenül. Ez történik, ha valaki ujjat akar húzni velem, a családommal, vagy a srácokkal.

- Harry! Mi történt? – futott oda Liam. Nagyon meglepett arcot vágott.

- Austint akarta. Megint!

- Nézd, mit tettél! – mutatott a földön fekvő „emberre”.

- Nem az én hibám volt! Csak védekeztem! – mélyet sóhajtott.

- Szedjük össze a fiúkat, és lépjünk le – tanácsolta. Mikor mind az öten megvoltunk, késlekedés nélkül elhúztuk a csíkot, még mielőtt a mentősök odaértek volna. Amint a buszunk lefékezett a hotel előtt, lepattantam róla, és felrohantam a lányok szobájában. Bedörömböltem az ajtón, majd Perrie ajtót nyitott. Az arcán ijedtség és meglepettség volt felfedezhető.

- Megijedt. És mi is. Egy nő jött, és el akarta vinni őt, de mi nem engedtük. Azt mondta ő az anyja.

- Ó, ne – suttogtam – Hol van?

- A szobámban. Folyamatosan sír, semmivel sem tudjuk megnyugtatni – rázta meg a fejét, majd bevezetett a szobába.

- Austin – guggoltam le elé. A sírástól kipirosodott arccal, felém fordult, hatalmas kék szemeivel rám nézett majd megölelt. Felvettem, dúdoltam neki, nyugtattam, simogattam a hátát, de nem akarta abbahagyni a sírást.

- Veled akarok maradni apu – zokogta.

- Tudom, és megígérem, hogy velem fogsz. Jaj, Muffin.

- Segítünk – mondta Niall.

- Hogy érted?

- Nem engedjük, hogy azok ketten tovább kínozzák Austint vagy téged. Ennek véget kell vetnünk. – fejezte be Louis.