15.rész

Guten Tag! VAKÁCIÓ! Ki hogyan fogja tölteni a szünetet? Igyekeztem megírni a részt, azt hiszem elég gyors voltam, viszont nem kaptam semmi visszajelzést. Ez most azt jelenti, hogy egyedül maradtam? Senki sem olvas? :( Azért várom a megjegyzéseket és pipákat, remélem elnyeri a rész a tetszéseteket. Jó olvasást! Megan H. 

A busz hátuljába rohantam, és bekapcsoltam a TV-t, majd arra a csatornára kapcsoltam, ahol Ellent adták.

- Ki szeretné, hogy a One Direction a vendégem legyen? – kérdezte a közönséget. Az emberek hangos ujjongásba kezdtek, Ellen pedig elmosolyodott. – Én is így gondolom – bólintott.

- Rólunk beszél! – jött oda Zayn, a karjában Austinnal.

- Majdnem az összes riporter rólunk beszél, akit láttam – dobta le magát a kanapéra Louis. Liam és Niall is csatlakoztak hozzánk.

- Én nagyon benne akarok lenni az Ellen Showban – mondtam.

- Én is – motyogta Liam.

- Apu – szólalt meg Austin. Zayn ölében ült, én pedig megint féltékeny lettem. Azt akarom, hogy csak én legyek neki.

- Igen, Muffin? – felemelte a karját, én pedig felvettem.

- Hiányoztál, apu – nyomott egy puszit az arcomra, majd a vállamra hajtotta a fejét. A féltékenység azonnal eltűnt.

- Nekem is hiányoztál – nyomtam egy puszit a hajába.  – Mindjárt jövök, srácok – ültettem le Austint Liam mellé. Bólintottak, de a szemüket le sem vették a TV-ről. Átmentem a konyhába, és a telefonomat elővéve bejelentkeztem twitterre. És megláttam a gyűlöletet. Olvastam és olvastam az utálkozó szavakat, nem bírtam megállni.

„Fúj, utálom őt!”

„Mi van a hajával? Borzasztó!”

„Ki hozta őt erre a bolygóra? Nem tartozik ide!”

„Annyira szánalmas… nagyon gáz.”

Nem értem mi rosszat tettem ellenük. Szerintem semmi rosszat nem cselekedtem, csak élem az életet, amiről mindig is álmodtam. Mindig azt mondom magamnak, hogy ne foglalkozzak az utálkozókkal, de ez lehetetlen. Próbáltak érzelmileg és fizikailag legyengíteni, és meg kell, hogy mondjam, nagyon jó munkát végeztek.

- Apu, miért sírsz? – hallottam azt a gyengéd, és kellemes hangot, ami mindig megnyugtat. Kivéve most. Tele voltam gyűlölettel. Letérdeltem elé, és megfogtam az apró kezét.

- Jól vagyok Kicsim, menj vissza Liamhez, és kérdezd meg, hogy nem néztek – e meg egy filmet – mondtam neki. Lassan, bizonytalanul bólintott, majd visszafutott a fiúkhoz. Friss levegőre volt szükségem, kinéztem a busz ablakán. Egy parkolóban álltunk, odakint koromsötét volt. Kinyitottam az ajtót, csendben, nehogy valaki meghalljon, és sétálni kezdtem a hidegben. Hangzavar ütötte meg a fülemet, úgy hangzott, mintha egy klubból jött volt a zaj. A hangforrás valóban egy szórakozóhelyből jött, amink az épülete nemsokára fel is tűnt. Arra indultam. Ahogyan bementem, senki sem ismert fel, senki sem tudtam, ki vagyok. Los Angelesben voltunk, és emlékszem, hogy Paul azt mondta, itt vannak a legjobb szórakozóhelyek. A lányokat tudomásul nem véve egyenesen a pulthoz mentem. Leadtam a rendelésemet, és nem sokkal később valaki megfogta a vállamat.

- Te vagy Harry Styles? – kérdezte. Bólintottam, majd visszafordultam a pulthoz, hogy elvegyem az italomat. Kortyoltam egyet, miközben a srác hűvös tekintetét figyeltem.

- Esetleg segíthetek? – csak megrázta a fejét, és tovább bámult. Nagyon kényelmetlen volt, már nem bírtam tovább. Letettem az italt,szembenéztem a fiúval, és megropogtattam az öklömet.

- Nézd, nem tudom mi a probléma, de… - nem tudtam befejezni, mert belebokszolt az álkapcsomba. Kissé, hátráltam, próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat.  – Tudod te, hogy kivel szórakozol?

- Egy 19 éves puhány meleggel, akinek van egy lánya, aki nem tudja, hogy hol van most – elfeledkeztem Austinról és a fiúkról, túl el voltam foglalva az utálkozókkal.

- Várja! Honnan tudod, hogy nem tudja, hogy hol vagyok most? – ráncoltam a szemöldököm. Egy pimasz mosoly húzódott végig az arcán, amitől jól pofán akartam verni.

- Megvannak a módszereim – valami beépített paparazzi?

- Csak hagyj békén, nem akarok bajt – mondtam.

- Már is csináltál, azzal, hogy elhagytad a turnébuszt – mondta, majd eltűnt a tömegben. Visszaültem a bárszékre és rendeltem még egy italt, majd még egyet, azután egy újabbat és újabbat, egészen addig, amíg totálisan le nem részegedtem. Úgy éreztem, hogy teljesen elvesztem, és hogy teljesen idióta voltam. A buszon kellett volna maradnom. Nem akartam senkinek sem rosszat, csak inni egyetlen italt, de úgy látszik rossz helyre jöttem, rossz időben.