17.rész

Megjöttem az új résszel! MissMe készítette az új fejlécet,amit még egyszer nagyon köszönök, nekem személy szerint nagyon tetszik, és kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok, szóval nyugodtan osszátok meg velem. :) A következő részt illetően, elnézést, ha egy kicsit késni fog, de utazom el a jövő héten, és nem igazán lesz időm, de igyekszem, ahogy csak tudok. Ez a rész remélem elnyeri a tetszéseteket, a kommenteket és pipákat várom. Jó olvasást! 
Megan H. 

HARRY SZEMSZÖGE

Borzasztó fejfájásra ébredtem. Amint felültem, vissza is kellett feküdnöm miatta. Nem igazán emlékszem mi történt tegnap. Várjunk, hol vagyok? Körbenéztem és megkönnyebbülten sóhajtottam. A kis kuckómban a turnébuszon.

- Hé, srácok! Felkelt! – kiáltotta Liam, majd elhúzta a kicsi ablakokat takaró függönyöket. Nyűgösen a fejemre húztam a takarót.

- Kapcsold le! – motyogtam bele a párnába.

- Harry, nem tudjuk lekapcsolni a napot – gúnyolódott Louis.

- Van néhány kérdésünk, amit fel akarunk tenni neked – ült le Liam.

- Hol van Austin? – kérdeztem, figyelembe sem véve, amit Liam mondott.

- Niall ágyán alszik – lépett be Zayn is. – Ne aggódj, az alsó fokon.

- Hol voltál az éjszaka? – kérdezte Liam.

- Hát… - próbáltam visszaemlékezni. Kis gondolkodás után beugrott, de nem akartam elmondani nekik, bár látva az arckifejezéseiket, tudtam, hogy ezt nem úszom meg egykönnyen.  – Hát… izé, ebben, az izéban… klubban – motyogtam, a takaró szélét piszkálva.

- Mi történt abban a klubban? – vonta össze a szemöldökét Niall.

- Nem tudom, nem emlékszem. Volt egy ember, és odajött hozzám, aztán…

- Megütött, mielőtt hívta a paparazzikat, akik készítettek rólad több száz képet, és a kérdéseikre pedig totál részegen válaszoltál – összezavarodtam. – Felhívtad Zaynt, aki kiderítette, hol vagy – folytatta. – Kidobtuk Austint Perrienél, hogy meg tudjunk keresni téged. Perriet megint zaklatták Austin szülei, de mi kimentettük, és visszajöttünk a buszhoz. Austin megint nagyon rémült volt.

 - Még mindig az? – aggódtam.

- Nem tudom, felkelt párszor az éjszaka folyamán a rémálmok miatt. Azt nem mondta el, miről álmodott, rögtön visszaaludt – magyarázta Niall. Bólintottam, iszonyúan éreztem magam, és nem csak a fejfájás miatt.

- Sajnálom, csak a gyűlölködők hozták ezt ki belőlem, és csak kicsit le akartam lépni – hajtottam le a fejem.

- Harry, jöhettél volna hozzánk – bokszolt vállba Louis.

- Liam apu! Éhes vagyok – hallottam egy halk, édes hangot. Austin dörzsölte a szemét, a régi mackóját szorongatva. A szívem szakadt meg. Hogy lehettem ennyire önző? Csak magamra gondoltam. Hogyan érezhették magukat a fiúk, mikor rájöttek, hogy a barátjuk kiosont a turnébuszból, a hülye utálat miatt!

- Oké, Szívem, csináljunk pár palacsintát – kapta fel a Liam a kislányt. Austin nem is nézett rám, csak Liamhoz beszélt.

- Remélem nem fél tőlem, mondd, hogy nem fél tőlem – mondtam, a könnyekkel küzdve. A fiúk azt mondják, ő az én lány változatom. Nem akarok megváltozni, szeretem a kicsi lányomat.

- Nem tudom, ki kell deríteni – ment oda Zayn Austinékhoz. Mindenki elhagyta a szobát, egyedül maradtam. Megtöröltem a szeme, majd leugrottam az ágyról. Először meg kellett kapaszkodnom valamiben, különben elestem volna, de miután visszanyertem az egyensúlyomat, odamentem a többiekhez. Mindenki jó kedvű volt, már messziről hallatszott a nevetésük.

- Jó reggelt, Austin! – mondtam, kissé elcsendesítve a fiúkat. Nézett egy darabig, majd odafutott hozzám, és megragadta a pólóm alját. Leguggoltam elé, és vártam, hogy mit szeretne mondani.

- Jó reggelt, apu! – mosolygott, majd megöltet apró kezeivel. Hatalmas vigyor terült el az arcomon. Boldogan felkaptam, és megpusziltam a homlokát.

- Hé, Harry, Paul mondott valamit egy találkozóról. Egy hatalmas épületben lesz megtartva, láttam róla képet, nagyon király! – mesélte Louis izgatottan, de én csak megforgattam a szemem.

- Ez nagyon jó, Lou – mondtam.

- Azt gondoljuk, hogy talán van valami köze, ahhoz, ami tegnap este történt – kezdte Liam, a fejfájás, ami pedig egy kis időre eltűnt, visszatért. – Feküdj le, keresek aszpirint – leültettem Austint a kanapéra, és a karfán heverő kis pokróccal betakartam.

- Szerintem ki fog dőlni, és elalszik – kiabált Niall.

- Niall, halkabban! – fogtam be a fülem.

- Suttogok – üvöltötte még hangosabban. Liam visszajött, a kezében egy pohár vízzel és a gyógyszerrel. Bevettem, majd el is aludtam.

16.rész

ZAYN SZEMSZÖGE

Mindannyian a Némót néztük Austin kérésére, egy idő után azonban feltűnt, hogy valaki hiányzik.

- Austin, drágám hol van apu?

- Sírt – felelte a tekintetét le sem véve a képernyőről. Hát ez aztán sok információ volt…

- Mindjárt jövök – álltam fel, majd Harry keresésére indultam. Végignéztem az egész buszt, de csak nem találtam rá.  – Nem találom Harryt – mindannyian rám néztek, Austint kivéve, aki nem tudta leemelni a tekintetét a filmről.

- Hogy érted, hogy nem találod? – húzta össze a szemöldökét Niall.

- Úgy, hogy nincs a buszon.

- Itt kell lennie, Paul megmondta, hogy nem szállhatunk le a buszról – okoskodott Louis.

- Tudom, de már mindenhol kerestem – járkáltam fel-alá. Pár perccel később a telefonom rezegni kezdett, így gyorsan felkaptam. – Hol a francban vagy, Harry? – szóltam bele a kelleténél kicsit hangosabban a telefonba. Hallottam a zenét a háttérben, és akaratlanul is ráncolni kezdtem a homlokom.

- Mizu, Zayn? Emlékszel arra a viccre… nem, nem emlékszel! – alig értettem mit mond, a szavai egybefolytak, amiből rájöttem, hogy részeg.

- Hol vagy? – próbáltam nyugodt maradni, de nem igazán sikerült.

- Ácsi, ácsi, ácsi! Mi lenne abban a móka, ha megmondanám? Gyere, és keress meg!

- Ha nem mondod, meg én esküszöm, hogy… - hallottam, hogy az emberek az ő nevét kiabálják.

„ Harry, gyere!”

„Hol vannak a többiek, Harry?”

„Tudják, hogy egy éjszakai klubban vagy?”

Ez után Harry letette. Rádobtam a telefonomat a kanapéra és a fiúkhoz fordultam.

- Egy Los Angelesi szórakozóhelyen bulizik – sziszegtem. – A bonusz: részeg – a fiúk minden szó nélkül felálltak, és magukra kapták a kabátjaikat. Én is így tettem, majd felvettem Austint.

- Hová megyünk? – kérdezte izgatottan.

- Meglátogatjuk Perriet – nem válaszolt. Beugrottunk a kocsiba, és Perrie hoteljához hajtottunk.

- Nem hiszem el, hogy velünk hagyta Austint. Néha gondolkozhatna is – motyogta Niall. Mikor odaértünk a szállodához gyorsan felvittem a kislányt az ötödik emeletre, ahol bekopogtam az egyik ajtón, mire az én gyönyörű barátnőm ajtót nyitott.

- Szia, Zayn – mosolygott.

- Kicsim, kérhetek tőled egy hatalmas szívességet? – bólintott – Vigyáznál Austinra, meg kell találnunk Harryt, és nem akarom, hogy baja legyen.

- Szeretek vele lógni, olyan aranyos – vette át tőlem Austint.

- Hívd Eleanorékat, ha valaki idegen van itt, oké? – bólintott, majd adott egy csókot, én pedig már futottam is vissza a fiúkhoz. Egyenesen a legközelebb lévő klubhoz mentünk.

- Rendben, Liam, Niall ti a bárnál keressétek, Zaynnel megnézzük a táncparkettet – kiabálta túl a zenét Louis. A DJ pultnál nézelődtem, és próbáltam kiszúrni a göndör hajú srácot. Valaki megveregette a vállamat. Idegesen Louisra néztem és megkérdeztem, hogy mit akar.

- Megtaláltam! – vigyorgott. Követtem a tekintetét, és megláttam Harryt. Egy kisebb tömeg vette körül, de magas alakja miatt így is látni lehetett. Odasiettünk, és próbáltunk minél közelebb menni hozzá, de az emberek nem igazán akartak minket odaengedni a barátunkhoz.

- Harc! – kiáltották. Valaki hasba vágta Harryt, aki ettől összegörnyedt a földön. Mit sem törődve tovább az udvariassággal és a harcot figyelőkkel, félre löktem mindenkit, aki előttem volt, és odafutottam Harryhez, majd elkezdtem kihúzni a tömeg közepéből.

- Mit gondolsz, hová viszed? – kiabált egy hang. Felnéztem, majd láttam egy kigyúrt, magas, kopasz alakot fölém tornyosulni.

- Visszaviszem oda, ahol lennie kell – válaszoltam.

- Addig nem, amíg nem végeztem vele – Liam és Niall elém és Harry elé álltak, Louis pedig figyelmeztette a fickót, hogy vegyen vissza. Hívtam Pault, hogy jöjjön, segítsen nekünk. Miután letettem a telefont, az csörögni kezdett.

- Zayn, hívtam Eleanort és Sophiát, úton vannak, de folyamatosan kopog az ajtómon egy ember. Megkérdezte, hogy ismerek – e Jennie vagy John Sanderst. Mondtam, hogy nem de még itt van, és azt mondja, hogy azt mondták neki, hogy van nálam valami, ami az övék – Perrie hangja vékony volt, majdnem sírt, és nagyon kétségbe volt esve.

- Semmi baj, szívem, amilyen hamar csak tudok, ott leszek, de addig figyeljetek Austinra, hogy ne essen baja. Nem fognak bántani titeket, ígérem – próbáltam megnyugtatni.

- Oké, de siess! – gyorsan próbáltam Harryt kivinni a klubból.

- Ó, lassíts ember! Mi ez a nagy sietség? – motyogta Harry.  – Elég furcsa kinézetű hölgy vagy – simogatta meg a hajamat.

- Gyerünk Paul! – nyögtem.

- Végre elment az a rohadék, miután egy idióta – mutatott Liam Niallra – fizetett neki 60 dolcsit – megforgattam a szemem. Egy fekete autó parkolt le előttünk. Belöktem Harryt a hátsó ülésre, majd gyorsan melléültem, mielőtt megszökhetett volna.

- Hová? – kérdezte a sofőr. Lediktáltam a címet, ahol a buszunk állt, de Louis közbeszólt.

- Nem kéne először Austinért mennünk?

- Egyikünknek figyelnie kell Harryre, míg a többiek felveszik Austint - mondtam.

- Maradok. Tudom, hogyan kell kezelni, mikor részeg – monda Liam.

Bekopogtam Perrie ajtaján, majd míg vártuk, hogy kinyissa, lenéztem az előcsarnokba. Két ember közeledett egyenesen felénk. Az ajtó kinyílt és három pár kéz behúzott minket.

- Mindenki jól van? – kérdeztem.

- Majdnem elvitték, Zayn. Ha El nem veszi észre, hogy a pasi ki akarja kapni a kezemből, már eltűnt volna - zokogta Perrie. Megpusziltam a homlokát, majd szorosan magamhoz öleltem.

- Semmi baj, semmi baj- simogattam a hátát – Hol van most?

- A kanapén. Tv-t néz – húzódott el tőlem. Odamentem, hogy őt is megnyugtassam, de már elaludt, így csak felvettem és odasétáltam az ajtóhoz.

- Pihenjetek – mondtam a lányoknak, majd odaálltam Louis és Niall mellé. Niall kinyitotta az ajtót, és megnézte, hogy itt vannak –e a „szülők”. És ott voltak. Amilyen gyorsan csak tudtunk odafutottunk a lifthez. Beszálltunk, majd Louis gyorsan megnyomta a gombot. Az ajtó valamilyen okból kifolyólag borzasztó lassúnak tűnt, de végül leértünk a csarnokba, majd ki az autóhoz.

- Küldetés teljesítve! – sóhajtott Louis. Az út csendesen telt. Mindannyian fáradtan estünk be a buszba, és hamar el is aludtunk.

Új blog?

Újra itt vagyok, de most egy kérdésem lenne Hozzátok. Tényleg nagyon szeretném bepótolni ezt a kimaradt időt, kárpótolni titeket, és arra gondoltam, hogy írnék egy 5 Seconds of Summer fanfictiont, ha olvasnátok. Kint van egy szavazás, ott szavazhattok, vagy itt is tudathatjátok velem, hogy érdekel - e titeket. Kíváncsian várom a visszajelzéseket, a részt pedig lehet, hogy már holnapra hozom.
Sok szeretettel, Megan H.

15.rész

Guten Tag! VAKÁCIÓ! Ki hogyan fogja tölteni a szünetet? Igyekeztem megírni a részt, azt hiszem elég gyors voltam, viszont nem kaptam semmi visszajelzést. Ez most azt jelenti, hogy egyedül maradtam? Senki sem olvas? :( Azért várom a megjegyzéseket és pipákat, remélem elnyeri a rész a tetszéseteket. Jó olvasást! Megan H. 

A busz hátuljába rohantam, és bekapcsoltam a TV-t, majd arra a csatornára kapcsoltam, ahol Ellent adták.

- Ki szeretné, hogy a One Direction a vendégem legyen? – kérdezte a közönséget. Az emberek hangos ujjongásba kezdtek, Ellen pedig elmosolyodott. – Én is így gondolom – bólintott.

- Rólunk beszél! – jött oda Zayn, a karjában Austinnal.

- Majdnem az összes riporter rólunk beszél, akit láttam – dobta le magát a kanapéra Louis. Liam és Niall is csatlakoztak hozzánk.

- Én nagyon benne akarok lenni az Ellen Showban – mondtam.

- Én is – motyogta Liam.

- Apu – szólalt meg Austin. Zayn ölében ült, én pedig megint féltékeny lettem. Azt akarom, hogy csak én legyek neki.

- Igen, Muffin? – felemelte a karját, én pedig felvettem.

- Hiányoztál, apu – nyomott egy puszit az arcomra, majd a vállamra hajtotta a fejét. A féltékenység azonnal eltűnt.

- Nekem is hiányoztál – nyomtam egy puszit a hajába.  – Mindjárt jövök, srácok – ültettem le Austint Liam mellé. Bólintottak, de a szemüket le sem vették a TV-ről. Átmentem a konyhába, és a telefonomat elővéve bejelentkeztem twitterre. És megláttam a gyűlöletet. Olvastam és olvastam az utálkozó szavakat, nem bírtam megállni.

„Fúj, utálom őt!”

„Mi van a hajával? Borzasztó!”

„Ki hozta őt erre a bolygóra? Nem tartozik ide!”

„Annyira szánalmas… nagyon gáz.”

Nem értem mi rosszat tettem ellenük. Szerintem semmi rosszat nem cselekedtem, csak élem az életet, amiről mindig is álmodtam. Mindig azt mondom magamnak, hogy ne foglalkozzak az utálkozókkal, de ez lehetetlen. Próbáltak érzelmileg és fizikailag legyengíteni, és meg kell, hogy mondjam, nagyon jó munkát végeztek.

- Apu, miért sírsz? – hallottam azt a gyengéd, és kellemes hangot, ami mindig megnyugtat. Kivéve most. Tele voltam gyűlölettel. Letérdeltem elé, és megfogtam az apró kezét.

- Jól vagyok Kicsim, menj vissza Liamhez, és kérdezd meg, hogy nem néztek – e meg egy filmet – mondtam neki. Lassan, bizonytalanul bólintott, majd visszafutott a fiúkhoz. Friss levegőre volt szükségem, kinéztem a busz ablakán. Egy parkolóban álltunk, odakint koromsötét volt. Kinyitottam az ajtót, csendben, nehogy valaki meghalljon, és sétálni kezdtem a hidegben. Hangzavar ütötte meg a fülemet, úgy hangzott, mintha egy klubból jött volt a zaj. A hangforrás valóban egy szórakozóhelyből jött, amink az épülete nemsokára fel is tűnt. Arra indultam. Ahogyan bementem, senki sem ismert fel, senki sem tudtam, ki vagyok. Los Angelesben voltunk, és emlékszem, hogy Paul azt mondta, itt vannak a legjobb szórakozóhelyek. A lányokat tudomásul nem véve egyenesen a pulthoz mentem. Leadtam a rendelésemet, és nem sokkal később valaki megfogta a vállamat.

- Te vagy Harry Styles? – kérdezte. Bólintottam, majd visszafordultam a pulthoz, hogy elvegyem az italomat. Kortyoltam egyet, miközben a srác hűvös tekintetét figyeltem.

- Esetleg segíthetek? – csak megrázta a fejét, és tovább bámult. Nagyon kényelmetlen volt, már nem bírtam tovább. Letettem az italt,szembenéztem a fiúval, és megropogtattam az öklömet.

- Nézd, nem tudom mi a probléma, de… - nem tudtam befejezni, mert belebokszolt az álkapcsomba. Kissé, hátráltam, próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat.  – Tudod te, hogy kivel szórakozol?

- Egy 19 éves puhány meleggel, akinek van egy lánya, aki nem tudja, hogy hol van most – elfeledkeztem Austinról és a fiúkról, túl el voltam foglalva az utálkozókkal.

- Várja! Honnan tudod, hogy nem tudja, hogy hol vagyok most? – ráncoltam a szemöldököm. Egy pimasz mosoly húzódott végig az arcán, amitől jól pofán akartam verni.

- Megvannak a módszereim – valami beépített paparazzi?

- Csak hagyj békén, nem akarok bajt – mondtam.

- Már is csináltál, azzal, hogy elhagytad a turnébuszt – mondta, majd eltűnt a tömegben. Visszaültem a bárszékre és rendeltem még egy italt, majd még egyet, azután egy újabbat és újabbat, egészen addig, amíg totálisan le nem részegedtem. Úgy éreztem, hogy teljesen elvesztem, és hogy teljesen idióta voltam. A buszon kellett volna maradnom. Nem akartam senkinek sem rosszat, csak inni egyetlen italt, de úgy látszik rossz helyre jöttem, rossz időben.

14.rész

Drágáim, nagyon nagyon sajnálom, hogy nem volt rész, de az év végén nagyon bele kellett húznom néhány tantárgyból, és magánéletben is akadt egy kis problémám, szóval tényleg sajnálom. Nem tudom, mennyien olvassátok még a blogot, aki itt van még velem, majd legyen kedves egy értékeléssel vagy hozzászólással jelezze nekem. Remélem tetszeni fog a rész. :) Megan H. 

- Irány Tennessee! – kiáltotta Paul, amint elindultunk a busszal. Rajtam kívül mindenki örült, én nem igazán akartam menni.

- Ha odaértünk, akkor bemehetnénk – ja, mindegy – tűnődött Louis.

- Valójában, van egy dolog, amit elfelejtettem megemlíteni nektek, Louis. Mind meg vagytok hívva egy buliba.

- Mi? – kérdeztem zavartan.

- Simon rendez egy partit nektek, hogy megünnepeljétek, hogy ideig eljutottatok, megismerjetek híres embereket, tudjátok… - magyarázta Paul. – Mikor odaérünk felöltöztetnek benneteket, és utána indulás.

- És mi lesz Austinnal? – aggodalmaskodtam.

- Perrie, Sophia és Eleanor ott lesznek, ha jól tudom.

- Igen, máris a hotelben vannak – pillantott fel Louis a telefonjából. A busz hátuljában voltak az ágyak, odamentem. Austint ott aludt, az alsó ágyon feküdt, a biztonság kedvéért. Unatkoztam.

- Mit csináljak? – nyögtem, majd a TV előtt fekvő kanapéhoz léptem, és leültem a karfára. Unottan lapozgattam a csatornák között. Fáradt voltam. Fáradt voltam, mióta a turné elkezdődött.

- Austin, nem így kell színezni! – ébredtem fel Louis szörnyülködésére.

- Ki van színezve, etess meg! – dobta el a piros ceruzát Austin.

- Ez nem művészet…

- Louis! Fel akarod ébreszteni Harryt? Hadd pihenjen! Gyere Kicsim, készítek neked valamit – hallottam Liam hangját.

- Köszönöm, Liam apuci – fogta meg Payno kezét. Nem tudom miért, kicsit féltékeny voltam, amiért a többieket is „apucinak” szólítja. Kidörzsöltem az álmosságot a szememből, és feltápászkodtam a kanapéról. A hátam borzasztóan sajgott, de megpróbáltam nem odafigyelni rá, és bementem a kis konyhába.

- Nézd Austin, felkelt apu! – mosolygott Zayn a kislányra.

- Apu! Túl sokat pihensz – csóválta meg a fejét, majd kinyújtotta a kezét, én pedig felkaptam.

- Bocsi Muffin, tudod csak fáradt voltam – ültettem le az ölembe, majd miközben elkezdett játszani az ujjammal, szóba jött Simon bulija. Nem igazán értettük, miért szervez nekünk csak úgy egy bulit, de Louis megint pozitívan látta a dolgokat.

- Legalább szervezett nekünk bulit! – nem sokkal később végre odaértünk Tennesseebe. A lányokkal a hotel előterében futottunk össze.

- Jaj, édes Istenem, hogy lehet ilyen aranyos? – mosolygott Perrie Austinra. Megpusziltam a haját, majd átadtam Sophiának. Miután lepakoltunk, a fiúk elköszöntek a lányoktól, majd elindultunk.

- Annyira izgatott vagyok! – dörzsölte össze a tenyerét Niall. Mindannyian azok voltunk. Mielőtt bementünk volna, megigazítottuk egymás zakóját és haját, majd sóhajtottunk egyet. Egy hatalmas házban volt megtartva a buli, és már messziről hallani lehetett a mi zenénket.

- Ott van Britney Spears! – lökött oldalba Zayn, majd az egyik távolabbi asztalnál ülő, szőke nőre mutatott.

- Hello, srácok! – szólított egy ismerős hang. Hátrafordulva Simon üdvözölt minket.

- Simon bácsi! – ugrott Niall a nyakába.

- Téged is jó látni, Niall – vakarta meg a tarkóját – Remélem élvezitek a partit. – Niall átkarolta Simon nyakát, majd belesétáltak a hatalmas tömegbe. Körbenéztem és észrevettem egy ismerős arcot. Olyan volt, mintha a zene elhalkult volna, ahogy ránéztem. A férfi elővette a telefonját, és valamit írt. Amint befejezte a telefonom elkezdett rezegni a zsebemben. Elővettem, és elolvastam az üzenetet.

Ismeretlen szám.

„Jobb, ha odafigyelsz a drága hercegnődre. 3 nő nem igazán tudja megvédeni. ;)”

Nagyra nyitott szemekkel bámultam az okostelefon képernyőjére. Nem bánthatja, nem lenne képes rá. Legalábbis addig, ameddig én megvédhetem, addig nem. Soha nem engedném neki, hogy egy ujjal is hozzáérjen.

- Jól vagy, haver? Rosszul nézel ki – ölelt át Louis.

- Igen, igen öhm jól vagyok – erőltettem magamra egy mosolyt, majd visszafordultam, hogy szembenézzek a férfival. De nem lehet olyannal szembenézni, aki nincs ott. Nem akartam elhinni, egyszerűen eltűnt! Előkaptam a telefonom, és végigpörgettem a névjegyzéket, amíg meg nem találtam akit kerestem.

„Címzett: Elenanor

Jól van Austin?”

Idegesen kopogtattam az ujjammal a képernyőt, mígnem hosszú óráknak tűnő percek múlva megjött a válasz.

„Feladó: Eleanor

Persze, most lett vége a Spongyabobnak. Nagyon hiányzol ám a kicsi lánynak!”

Friss levegőre volt szükségem, így átfurakodtam magam az embereken, és nekidőltem a falnak pár bagós mellett. Már éppen vissza akartam írni Eleanornak, mikor kuncogást hallottam. Ahogyan felnéztem, ott állt előttem.

- Hagyj engem békén, hagyd Austint békén, hagyj békén mindenkit! – kiáltottam magamból kikelve. Kuncogott még egyet, majd közelebb lépett.

- Azt hiszem tetszik, ahogyan mindenképp megpróbálod védeni Austint.

- Próbálom? Meg is védem!

- Hát, nem sokáig – vonta meg a vállát, mintha ez csak egy piti dolog lenne. Pár másodpercre elvesztettem az eszméletem és a következő dolog amit éreztem, hogy vérzik az orrom. A bal szemem lüktetett a jobb fülemmel együtt. A férfi a földön feküdt eszméletlenül. Ez történik, ha valaki ujjat akar húzni velem, a családommal, vagy a srácokkal.

- Harry! Mi történt? – futott oda Liam. Nagyon meglepett arcot vágott.

- Austint akarta. Megint!

- Nézd, mit tettél! – mutatott a földön fekvő „emberre”.

- Nem az én hibám volt! Csak védekeztem! – mélyet sóhajtott.

- Szedjük össze a fiúkat, és lépjünk le – tanácsolta. Mikor mind az öten megvoltunk, késlekedés nélkül elhúztuk a csíkot, még mielőtt a mentősök odaértek volna. Amint a buszunk lefékezett a hotel előtt, lepattantam róla, és felrohantam a lányok szobájában. Bedörömböltem az ajtón, majd Perrie ajtót nyitott. Az arcán ijedtség és meglepettség volt felfedezhető.

- Megijedt. És mi is. Egy nő jött, és el akarta vinni őt, de mi nem engedtük. Azt mondta ő az anyja.

- Ó, ne – suttogtam – Hol van?

- A szobámban. Folyamatosan sír, semmivel sem tudjuk megnyugtatni – rázta meg a fejét, majd bevezetett a szobába.

- Austin – guggoltam le elé. A sírástól kipirosodott arccal, felém fordult, hatalmas kék szemeivel rám nézett majd megölelt. Felvettem, dúdoltam neki, nyugtattam, simogattam a hátát, de nem akarta abbahagyni a sírást.

- Veled akarok maradni apu – zokogta.

- Tudom, és megígérem, hogy velem fogsz. Jaj, Muffin.

- Segítünk – mondta Niall.

- Hogy érted?

- Nem engedjük, hogy azok ketten tovább kínozzák Austint vagy téged. Ennek véget kell vetnünk. – fejezte be Louis.