Xx Megan H.
- Apu! Kelj fel! Apu! – kiabált a
fülembe Austin. – Fent vagy már? Unatkozom!
- Fent vagyok! – dörzsöltem meg
álmosan a szememet, majd adtam egy puszit a kislány homlokára. – És mit
szeretnél csinálni?
- Elmegyünk sétálni? – nem igazán
volt erőm kora reggel kimozdulni, de nem én döntök. Természetesen a fiúk nem
tartottak velünk, hiába kérlelte őket Austin. Mindketten felöltöztünk, és most
először felvettük az egymáshoz passzoló fehér Conversünket. Ahogy kiléptünk a
hűvös utcára, megragadtam a kezét, majd szépen lassan a közeli park felé
kezdtünk sétálni. Alig győztem válaszolni a kérdéseire, minden érdekelte,
mindenről tudni szerette volna, hogy miért is találták ki, ki találta ki, hogyan
találta ki. Bementünk egy kávézóba, hogy kicsit felmelegedjünk, én egy kávét
rendeltem, Austin pedig forró csokit választott.
- Ők miért puszilgatják egymás
száját? – mutatott az egyik távolabbi asztalnál ülő párosa. Nem gondolom, hogy
egy három éves gyereknek kéne elmagyaráznom, hogy szerelmesek. Elég bonyolult
lenne…
- Nem szabad másokra mutogatni! –
szidtam le, talán kicsit elszégyellte magát, és rögtön visszahelyezte a karját
az asztalra. – Megittad? – kérdeztem, ő pedig egy bólintással válaszolt.
A parkhoz érve, rögtön futni
kezdett a játszótér felé. Rajtunk kívül csak pár kutyás ember volt, és
iskolatáskás fiatalok, akik sietős léptekkel igyekeztek az iskolába. Mikor utolértem,
akkor ő már a hintába próbált belemászni, kevés sikerrel.
- Segítsek? – kérdeztem nevetve.
Először tiltakozott, majd beismerte, hogy egyedül nem fog menni. Austin
kedvence a hinta, most sem unta meg negyed óra után sem. Hirtelen viszont
felkiáltott.
- Apu! Miért futnak felénk azok
az emberek? – azt hittem rajongók, de mikor odafordultam kettő sötét alakot
láttam. Gyorsan kivettem a hintából Austint.
- Akármi is lesz, ne sírj, oké? –
mondtam idegesen.
- Oké. – válaszolt megszeppenten.
Az alakoknak már az arcát is látni lehetett.
- Újra itt vagyunk. A lányunkért –
lihegte a férfi, Austin „apukája”, és előhúzott egy kést.
