16.rész

ZAYN SZEMSZÖGE

Mindannyian a Némót néztük Austin kérésére, egy idő után azonban feltűnt, hogy valaki hiányzik.

- Austin, drágám hol van apu?

- Sírt – felelte a tekintetét le sem véve a képernyőről. Hát ez aztán sok információ volt…

- Mindjárt jövök – álltam fel, majd Harry keresésére indultam. Végignéztem az egész buszt, de csak nem találtam rá.  – Nem találom Harryt – mindannyian rám néztek, Austint kivéve, aki nem tudta leemelni a tekintetét a filmről.

- Hogy érted, hogy nem találod? – húzta össze a szemöldökét Niall.

- Úgy, hogy nincs a buszon.

- Itt kell lennie, Paul megmondta, hogy nem szállhatunk le a buszról – okoskodott Louis.

- Tudom, de már mindenhol kerestem – járkáltam fel-alá. Pár perccel később a telefonom rezegni kezdett, így gyorsan felkaptam. – Hol a francban vagy, Harry? – szóltam bele a kelleténél kicsit hangosabban a telefonba. Hallottam a zenét a háttérben, és akaratlanul is ráncolni kezdtem a homlokom.

- Mizu, Zayn? Emlékszel arra a viccre… nem, nem emlékszel! – alig értettem mit mond, a szavai egybefolytak, amiből rájöttem, hogy részeg.

- Hol vagy? – próbáltam nyugodt maradni, de nem igazán sikerült.

- Ácsi, ácsi, ácsi! Mi lenne abban a móka, ha megmondanám? Gyere, és keress meg!

- Ha nem mondod, meg én esküszöm, hogy… - hallottam, hogy az emberek az ő nevét kiabálják.

„ Harry, gyere!”

„Hol vannak a többiek, Harry?”

„Tudják, hogy egy éjszakai klubban vagy?”

Ez után Harry letette. Rádobtam a telefonomat a kanapéra és a fiúkhoz fordultam.

- Egy Los Angelesi szórakozóhelyen bulizik – sziszegtem. – A bonusz: részeg – a fiúk minden szó nélkül felálltak, és magukra kapták a kabátjaikat. Én is így tettem, majd felvettem Austint.

- Hová megyünk? – kérdezte izgatottan.

- Meglátogatjuk Perriet – nem válaszolt. Beugrottunk a kocsiba, és Perrie hoteljához hajtottunk.

- Nem hiszem el, hogy velünk hagyta Austint. Néha gondolkozhatna is – motyogta Niall. Mikor odaértünk a szállodához gyorsan felvittem a kislányt az ötödik emeletre, ahol bekopogtam az egyik ajtón, mire az én gyönyörű barátnőm ajtót nyitott.

- Szia, Zayn – mosolygott.

- Kicsim, kérhetek tőled egy hatalmas szívességet? – bólintott – Vigyáznál Austinra, meg kell találnunk Harryt, és nem akarom, hogy baja legyen.

- Szeretek vele lógni, olyan aranyos – vette át tőlem Austint.

- Hívd Eleanorékat, ha valaki idegen van itt, oké? – bólintott, majd adott egy csókot, én pedig már futottam is vissza a fiúkhoz. Egyenesen a legközelebb lévő klubhoz mentünk.

- Rendben, Liam, Niall ti a bárnál keressétek, Zaynnel megnézzük a táncparkettet – kiabálta túl a zenét Louis. A DJ pultnál nézelődtem, és próbáltam kiszúrni a göndör hajú srácot. Valaki megveregette a vállamat. Idegesen Louisra néztem és megkérdeztem, hogy mit akar.

- Megtaláltam! – vigyorgott. Követtem a tekintetét, és megláttam Harryt. Egy kisebb tömeg vette körül, de magas alakja miatt így is látni lehetett. Odasiettünk, és próbáltunk minél közelebb menni hozzá, de az emberek nem igazán akartak minket odaengedni a barátunkhoz.

- Harc! – kiáltották. Valaki hasba vágta Harryt, aki ettől összegörnyedt a földön. Mit sem törődve tovább az udvariassággal és a harcot figyelőkkel, félre löktem mindenkit, aki előttem volt, és odafutottam Harryhez, majd elkezdtem kihúzni a tömeg közepéből.

- Mit gondolsz, hová viszed? – kiabált egy hang. Felnéztem, majd láttam egy kigyúrt, magas, kopasz alakot fölém tornyosulni.

- Visszaviszem oda, ahol lennie kell – válaszoltam.

- Addig nem, amíg nem végeztem vele – Liam és Niall elém és Harry elé álltak, Louis pedig figyelmeztette a fickót, hogy vegyen vissza. Hívtam Pault, hogy jöjjön, segítsen nekünk. Miután letettem a telefont, az csörögni kezdett.

- Zayn, hívtam Eleanort és Sophiát, úton vannak, de folyamatosan kopog az ajtómon egy ember. Megkérdezte, hogy ismerek – e Jennie vagy John Sanderst. Mondtam, hogy nem de még itt van, és azt mondja, hogy azt mondták neki, hogy van nálam valami, ami az övék – Perrie hangja vékony volt, majdnem sírt, és nagyon kétségbe volt esve.

- Semmi baj, szívem, amilyen hamar csak tudok, ott leszek, de addig figyeljetek Austinra, hogy ne essen baja. Nem fognak bántani titeket, ígérem – próbáltam megnyugtatni.

- Oké, de siess! – gyorsan próbáltam Harryt kivinni a klubból.

- Ó, lassíts ember! Mi ez a nagy sietség? – motyogta Harry.  – Elég furcsa kinézetű hölgy vagy – simogatta meg a hajamat.

- Gyerünk Paul! – nyögtem.

- Végre elment az a rohadék, miután egy idióta – mutatott Liam Niallra – fizetett neki 60 dolcsit – megforgattam a szemem. Egy fekete autó parkolt le előttünk. Belöktem Harryt a hátsó ülésre, majd gyorsan melléültem, mielőtt megszökhetett volna.

- Hová? – kérdezte a sofőr. Lediktáltam a címet, ahol a buszunk állt, de Louis közbeszólt.

- Nem kéne először Austinért mennünk?

- Egyikünknek figyelnie kell Harryre, míg a többiek felveszik Austint - mondtam.

- Maradok. Tudom, hogyan kell kezelni, mikor részeg – monda Liam.

Bekopogtam Perrie ajtaján, majd míg vártuk, hogy kinyissa, lenéztem az előcsarnokba. Két ember közeledett egyenesen felénk. Az ajtó kinyílt és három pár kéz behúzott minket.

- Mindenki jól van? – kérdeztem.

- Majdnem elvitték, Zayn. Ha El nem veszi észre, hogy a pasi ki akarja kapni a kezemből, már eltűnt volna - zokogta Perrie. Megpusziltam a homlokát, majd szorosan magamhoz öleltem.

- Semmi baj, semmi baj- simogattam a hátát – Hol van most?

- A kanapén. Tv-t néz – húzódott el tőlem. Odamentem, hogy őt is megnyugtassam, de már elaludt, így csak felvettem és odasétáltam az ajtóhoz.

- Pihenjetek – mondtam a lányoknak, majd odaálltam Louis és Niall mellé. Niall kinyitotta az ajtót, és megnézte, hogy itt vannak –e a „szülők”. És ott voltak. Amilyen gyorsan csak tudtunk odafutottunk a lifthez. Beszálltunk, majd Louis gyorsan megnyomta a gombot. Az ajtó valamilyen okból kifolyólag borzasztó lassúnak tűnt, de végül leértünk a csarnokba, majd ki az autóhoz.

- Küldetés teljesítve! – sóhajtott Louis. Az út csendesen telt. Mindannyian fáradtan estünk be a buszba, és hamar el is aludtunk.