4.rész

- Hé, Harry! – kiáltotta valaki a nevemet. Megfordultam, és láttam egy nagy tömeg paparazzit. Megforgattam a szememet, és visszafordultam a srácokhoz és Austinhoz.

- Annyira elegem van! – nyavalygott Niall.  Az MSG felé sétáltunk. Ez volt az első alkalom, hogy felléphettünk a Madison Square Gardenben. Mindenki magában tartotta az idegességét, de Niallnak ez megint nem sikerült.

- Éhes vagyok! – kiabált a fülembe Austin, a sikítozó lányok miatt. Ráemeltem tekintetem, s láttam, hogy választ vár tőlem.

- Kapsz majd enni, ha beértünk az öltözőnkbe, kicsim – válaszoltam. Előrefordult, majd a hüvelykujját visszatette a szájába.

- Mit kell itt tennie egy srácnak, hogy kapjon végre pizzát! – kiabált Niall. Nagyon izgatott volt. Hallottam, hogy néhány rajongó felkuncogott a megjegyzésén. Liam úgy gondolta, hogy jó móka lenni sétálni egyet a Madison Square Gardenben. Őrült volt, hogy azt gondolta, sétálgathatunk kedvünkre úgy, hogy nem vesznek észre minket. Szerencsére a biztonságiak is velünk voltak.

- Igen! – kiáltottam, mikor végre megláttam az épületet. Szent királyi mogyoró, ez hatalmas!

- Úristen! Louis! Tényleg itt vagyunk! – sikított Niall.

- Ez óriási! – ámult el Louis is. A rajongók mindenhová követtek minket. A szituáció egyszerre volt kínos és furcsa. Próbáltunk néhány rajongót arrébb tolni, hogy bejussunk a stadionba. Ahogy egyre közelebb értünk, mintha az épület nőtt volna, egyre hatalmasabb lett.

- Harry, Austin is látja ezt az emlékezetes pillanatot? – kérdezte Niall. Bólintottam, és vetettem egy pillantást Austinra, aki nem vette le a szemét az épületről. Végre, beértünk a stadionba. Még több biztonsági őr csatlakozott hozzánk, és – óvatosan – eltolták a lányokat tőlünk. Megálltunk, de Niall rögtön körbe kezdett szaladgálni, és ordibálni, és úgy hangzott, mintha valamilyen – még fel nem fedezett – nyelven kiabálna. Liam nyugtatta le.

- Az öltözőtök erre van – mondta egy srác, aki ott dolgozott, és intett, hogy kövessük őt. Mi úgy tettünk, de hirtelen megtorpantunk. Megfordult, szembe velünk. – Nem vagyok idióta. Ki ragasztott egy papírt a hátamra, azzal a szöveggel, hogy „Rúgj Meg”?  - mondta, majd letépte a hátáról a papírt, s felénk mutatta. Mindegyikőnk ártatlanul állt ott, és gondolkodtunk, ki lehetett az. Én Niallra néztem, Niall Liamra, Liam Zaynre, Zayn Louisra, Louis pedig rám.

- Ő volt! – mondtuk egyszerre, egymásra mutogatva.

- Éretlen gyerekek – motyogta a srác, Niall pedig bedilizett ettől a megjegyzéstől.

- Oké, én voltam – mondta két nevetés között. Mindannyian úgy néztünk rá, mint egy őrültre.

- Lejárt vicc – mondta Austin, majd tovább mentünk.

- Hey! Megbántottál! – motyogta Niall, én pedig felnevettem. Besétáltunk az öltözőbe. Letettem Austint, ő pedig odafutott a kanapéhoz, és elővette a színezős könyvét a hátizsákjából. Csendben színezgetni kezdte az ábrákat a vonalakon kívül. Ki hibáztatná? Még csak három éves.

- Hétre készüljetek el! – mondta egy ember, majd el is tűnt. Megnéztem az időt a telefonomon.

- Ó, ember! Csak két óra van. Van öt óránk! – nyafogott Niall. Sóhajtottam, majd leültem Austin mellé.

- Mit színezel? – kérdeztem tőle.

- Egy kis malackát – mondta, miközben a malacot kékre színezte.

- A malacok nem rózsaszínek szoktak lenni?

- Nem! Egyszer láttam egy kék malacot a tengerparton – mondta, én pedig bólintottam.

- De hogyan került a tengerpartra?

- Ők ott élnek! Buta apu – kuncogott, én pedig elmosolyodtam. Őrült fantáziája van.

- Éhes vagy még, kicsim? – kérdeztem, mire megrázta a fejét.

- Csak kekszet kérek – felálltam, és az ennivalós asztalhoz sétáltam. Természetesen Niall már ott volt. Szerencsére volt keksz, arra az esetre tették oda, ha az idegesség miatt nem tudnák mást enni. Elvettem egy zacskót, és visszamentem Austinhoz. Kibontottam, majd kivettem egyet, és félbetörtem, úgy adtam oda neki.

- Nehogy megfulladj! – mondtam aggódva, miközben figyeltem, ahogy megrágja, majd lenyeli az ételt.

- Nézd! Jól vagyok. Kaphatok egy másikat? – kérdezte, mire én odaadtam neki a másikfelét, és szintén figyeltem, ahogyan megrágja a falatot.

- Mit csináljunk? – motyogta Liam.

- Bújócskázzunk! – mondta Austin, mi pedig belementünk az ötletbe.

*7:00*

Készen álltunk a koncertre. Hallottuk, ahogyan az emberek sikítoznak, és a nevünket kiabálják. Paul kezébe adtam Austint, és a színpadon is odaálltam, ahol láthattam őt. Az első pár dalnál idegesek voltunk, de aztán oldódott a feszültség, és jöttek a tweetek. Liam olvasta az elsőt.

- Tudsz breakelni? Nem tudom, nézzük meg! – letette a mikrofonját, és elkezdett break táncolni, a rajongók pedig még nagyobb sikításban törtek ki.

- Tudsz hátraszaltózni? – olvasta Zayn – Nem tudom, tanultam, de egy kis ideje nem csináltam már – csodák csodájára, megcsinálta!

- Megtaláltam Kevint – olvasta Louis, majd a közönség felé fordult – HOL?

- Tudsz balettozni? – olvastam, majd elkezdtem körbeforogni. Kinéztem, és láttam, hogy Austin is táncol. Kifutottam, megfogtam a kezét, s visszaszaladtam vele a színpadra. A közönség amint meglátta, olvadozni kezdett. – Mondd el, hogy hívnak drágám! – odatartottam a mikrofont a szája elé.

- Austin – mondta, erre mindenki megint olvadozott. Megfogtam a kezét, és körbetáncoltattam.

- Menjünk a McDonald’s-ba! – mondta Niall, miután vége lett a koncertnek. Egyetértettünk vele.

- Gyerekmenüt kérek – tudatta a kiszolgálóval Austin, miközben leadtuk a rendelést. Nem hiszem el, hogy a Madison Square Gardenben játszottunk. Soha nem felejtem el ezt az estét.