5.rész

Helló! Késtem, tudom, és nagyon szégyenlem is. De nyár van, amit nem a laptop előtt töltve akarok eltölteni, így kimozdultam itthonról, erre beteg lettem. Tapsot érdemlek... És egy meglepivel is készülök, de nem számítsatok nagy dologra. Ezt a részt is este fordítottam, tehát valószínűleg lesz benne egy-két hülyeség. Ja, és van fejléc! Szép lett nem? Még egyszer köszönöm Ninának.  Nem untatlak titeket, remélem tetszik a rész. :)Xx

- Fiúk! Gyertek, és csináljunk egy twitcamot! –kiabált Liam. Sóhajtottam, majd leültem az említett mellé. Így tettek a többiek is. Liam elindította, és hirtelen felbukkantunk a képernyőn. A nézők száma azonnal növekedni kezdett.  – Végre rá tudtam venni őket, hogy csináljunk egy twitcamot. Minden amit kértem, egy twitcam – magyarázta Liam a nézőknek.

- Így is úgy is unatkoznék – rántottam vállat.

- Egyetértek – mondták a srácok is, Payne barátunk pedig csak sóhajtott. Válaszoltunk a kérdésekre, amiknek nagy része az volt, hogy azt kérték tőlünk, hogy kövessük őket vissza, mert azzal jobbá tennénk a napjukat.

- Nem tudok aludni – mondta egy hang, így mindannyian a lépcső felé fordultunk. Odamentem Austinhoz, és felvettem. Fogta a kezében a mackóját, és a kis rongyát. Visszamentem a kanapéhoz, leültem, Austint pedig az ölembe ültettem.

- Kijött az ijesztő szörnyeteg Harry ágya alól? – duzzogott Niall, így elérve, hogy mindenki rá figyeljen.

- Niall, próbáljuk megtanítani neki, hogy NINCSENEK szörnyek – világosította fel Liam Niallt.

- Oh, bocs – Austin a ráhajtotta a fejét a mellkasomra, és bevette a hüvelykujját a szájába. Belepusziltam a hajába, és lassan simogatni kezdtem a hátát. Leeyum felénk fordította a kamerát, hogy a rajongók láthassák Austint.

- Ő Austin. Mindannyian ismeritek őt. – mondta Louis, majd Austinra mutatott. Ő pedig rámutatott a laptopra.

- Az a lány úgy néz ki, mint én.

- Az te vagy! Butus – mondtam. Felkacagott, megfogta a kezem, és játszani kezdett vele. A tenyerét az enyémhez rakta. Nagy különbség volt.

- Aludni akarok! – nyafogott Zayn.

- Oké, akkor menj! – mondta Liam, Zayn pedig így cselekedett. Én csak ültem ott, és unatkoztam.

- Megyek, keresek valami rágcsálnivalót – felálltam, Austint pedig leültettem a kanapéra.

- Veled akarok menni, apu! – duzzogott Austin. Elmosolyodtam, felvettem a karjaimba, majd a konyhába mentünk.

- Milyen nasit szeretnél Muffin?

- Egy muffint! – ugrándozott vidáman a karjaimban, de én megráztam a fejem.

-  Ahhoz már késő van – nem sokáig foglalkoztatta az ügy, a kezébe vette a nyakláncomat, amin egy papírrepülő medál lógott, s azt kezdte vizsgálni, én meg csak álltam ott, és azon gondolkoztam, mit kéne neki enni adnom, ami nem tartja fent egész éjjel.

- Egy szivárvány sütit akarok, színes csillagokkal és sóval. – mondta hirtelen.

- Sóval? – csodálkoztam.

- Aham - mondta majd belefúrta fejét a nyakamba álmosan.

- Miért só? – ültem fel a konyhapultra.

- Azért mert… nem tudom! – felemelte a fejét, majd kis karjaival ölelte át a nyakam. Felkuncogtam, majd levettem a polcról egy doboz kekszet, és adtam Austinnak egyet. Lenyelte, majd köhögni kezdett, amitől rögvest kétségbeestem.

- Jól vagy babám? – kérdeztem bepánikolva, ő pedig bólintott.

- Nem szeret többé a sót – suttogta.

- Legalább megtanultad a leckét. Legközelebb majd nem rágsz olyan gyorsan – vicceltem, ő pedig elmosolyodott rajta. A mosolyt egy ásítás követte.  – Valaki fáradt – visszatettem a kekszes dobozt a szekrénybe, majd visszasétáltam a nappaliba, ahol Liam épp akkor fejezte be a twitcamot.  – Megyek, elaltatom – mondtam, bólintott, én pedig felmentem az emeletre.

- Ott van egy szörny az ágy alatt! – mondta Austin, és szorosabban ölelt – Meg fog enni, apu – belenéztem a gyönyörű szemeibe, amikből félelem csillogott. A könnyek patakként folytak le az arcán, miközben azt ecsetelte, mit fog tenni vele a szörny, ha egyedül marad a szobában.

Odamentem az ágyhoz, és leültem Austin mellé.

- Nincsenek szörnyek. Megígérem, hogy biztonságban vagy, Drágám – behúzta a nyakát, félve, hogy történni fog valami rossz. Az ölembe vettem, és simogatni kezdtem a hátát, hogy megnyugodjon. Megpusziltam az arcát, s visszafektettem, majd gondosan betakartam.

- Nem akarom, hogy itt hagyj!

- Nem is hagyjak, szépség! Itt fogok vigyázni rád, amíg alszol. – végigsimítottam az arcán – Senki sem bánthat – hamarosan elaludt. Megpusziltam még egyszer, majd letöröltem az utolsó könnycseppet az arcáról. Megragadtam a telefonom, és lementem, ahol csak Louist találtam. Leültem mellé a kanapéra.

- Jó apuci vagy, Hazza! – mondta játékosan.

- Kell mennünk valahová holnap?

- Azt hiszem Paul azt mondta, hogy egy fotózásra – mondta, én pedig felsóhajtottam – Miért?

- Austinnal akartam tölteni a napot.

- Ne aggódj, lesz még rá lehetőséged.

- Tudom. Megyek, lefekszem. Szép álmokat!

- Jó éjt! – felmentem, és ügyelve arra, hogy ne ébresszem fel Austint befeküdtem az ágyba, és rögtön el is nyomott az álom.