Díj

Bo S. - től kaptam egy díjat, amit nagyon szépen köszönök neki. 

Szabályok:

• Írj 11 dolgot magadról
• Válaszolj 11 kérdésre
• Írj 11 kérdést
• Küldd tovább 11 embernek 

11 dolog magamról:

1. Három nyelven beszélek. Magyar, angol, és német.
2. Utálom a mulya embereket. 
3. Gitározom.
4. A fiúkkal jobban megtalálom a közös hangot, mint a lányokkal
5. Nem bírok egy helyben ülni, a tanórák kínszenvedések számomra.
6. Mindennap megiszok egy bögre teát. 
7. Pretty Little Liars a kedvenc sorozatom. 
8. A matek a legnagyobb ellenségem.
9. Alig várom már, hogy nyár legyen.
10. Ki nem állhatom a facebookot. A twittert régen használtam, de már azért sem rajongók, sőt... 
11. Szinte mindennap felnézek tumblr-re.

Kérdések:

Honnan jönnek az ihleteid a bloghoz?

Ezt a blogot csak fordítom. A másik blogomhoz viszont csak le kell üljek írni, és akkor csak látom magam előtt a képet, és írok, írok, írok és írok. 

Kedvenc zeneszámod?

Öhm... Talán Miley Obsessed című száma, vagy Auburntól a Perfect two. 

Hogy képzeled el magad 5 év múlva?

Egy egyetemen, a könyvek fölé görnyedve. 

Szereted az iskoládat, ahová jársz?

Imádom! Szeretem az osztályomat, a tanárok mind nagyon jó fejek. Van egy szigorú rend, de így legalább nagyjából mindenki normálisan viselkedik, és ez szerintem tök jó. 

Melyik az a dal, amely könnyet szokott csalni a szemedbe, amikor meghallgatod?

Miley Cyrus - Obsessed

Hány blogod van?

Kettő.

 Kik a legfontosabb személyek az életedben?

Anyukám. Tényleg a legjobb anya, mindent el tudok mondani neki. 

A legjobb barátnőm. 

És Ő.

kedvenc gyerekkori mesefilm?

Anya elmondása szerint az Oroszlánkirályt minden nap háromszor meg kellett néznie velem, és el is hiszem. Az Oroszlánkirálynál nincs jobb mese. 

Van kedvenc gyerekkori játékod?

Soha nem szerettem barbizni, vagy hogyan kell írni. A kedvenc játékom az volt, mikor nyáron kint fára másztunk, bicikliztünk, kutyát sétáltattunk, játszótérre mentünk, fociztunk stb. a tesóimmal és a környéken lakó gyerekekkel. Voltunk vagy 15-en. :D

Szereted az One Directiont?

Hogy őszinte legyek, annyira már nem, mint régen. Meghallgatom a zenéjüket, bírom a vicceiket, de már nem igazán őrülök meg értük. 

Tudsz korcsolyázni?

Régebben mű korcsolyáztam, minden télen kihasználom a jeget, és imádom. 

Nem küldöm tovább a díjat, remélem nem baj. Nem azért, mert nem akarom, csak nem tudom kinek küldeni. 

Ha elolvastad, akkor bocsi, hogy az unalmas életemről kellet olvasnod 3 percig. :D A résszel kapcsolatban nem tudok nyilatkozni. (Ez milyen hivatalosan hangzott) 

Megan H. 

 

13.rész

Annyira szégyenlem magam. Már december óta nem hoztam új részt, pedig bevallom őszintén lett volna rá időm, csak egy "kicsit" lusta vagyok. Remélem, hogy azért még mindig olvassátok a blogot, ha igen, akkor minden életjelnek nagyon örülök. A következő részt nem tudom, mikor tudom majd hozni, mert valószínűleg büntetést kapok majd, és el fogják venni a laptopom. De addig is, itt az új rész, remélem tetszik. 
Megan H. 

- És, hogyan birkóztok meg a lányokkal, srácok? – kérdezte a műsorvezető - Őrült dolog lehet mindenhol sikítást hallani, akárhová mentek.

- Igazából nem „birkózunk meg” vele. Csak el kell fogadnunk a hírnevet, a rajongókat, és mindent, ami körülöttünk forog – válaszolta Liam, mi pedig hevesen bólogattunk.

- Egyetértek. Láttam, hogy Harry valakinek boldog születésnapot kívánt twitteren – vicsorgott rám a nő, majd szinte a számba nyomta a mikrofont.

- Nos, igen. A Kincsemnek ma van a születésnapja – mosolyogtam.

- Itt van most a kislány?

- Nem, most éppen nem. A hotelban van az anyukámmal – Miamiban vagyunk, az interjú előtt volt egy koncertünk, és most olyan 23 óra lehet. Ez nagyon kimerítő egy olyan kislánynak, mint ő.

- Á, értem. Viszont, van róla egy videónk, ami talán a legédesebb dolog a világon. Nézzük – fordult a kamera felé, majd egy hatalmas képernyőn megjelent, ahogyan Austin Louisval táncol. Louis mindkét kezét fogja, és ide - oda lóbálja őket. Már láttam párszor a videót, de csak most tűnt fel, hogy én is szerepelek benne. A konyhában vagyunk, éjszaka van, de semelyikünk sem fáradt. Megengedtem Austinnak, hogy fent maradjon, egyszer - kétszer ez is belefér – Imádnivaló volt – fordult felénk a hölgy, miután vége lett a videónak – Úgy látszik az idő lejárt. Szeretném megköszönni a One Directionnek, hogy itt voltak, az új albumuk, a Midnight Memories már kapható a boltokban – tette hozzá, mi integettünk, végül vége lett a műsornak.

- Ez egy gyors interjú volt – suttogta Zayn. Felálltunk, megköszöntük a műsorvezetőnek, majd elindultunk.

- Ha már a városban vagyunk vennünk kéne valamit Autinnak – javasolta Niall. Bementünk egy játékboltba – elég furcsa, hogy éjfélkor nyitva volt – és elkezdtünk nézelődni. Hamar végezni akartam, hogy végre visszaérjünk a hotelba, lássam Austint, és pihenhessek. Mikor nagy nehézségek árán találtunk ajándékot, visszaindultunk a hotelba. A fiúk bementek a szobájukba, és én is elindultam a sajátom felé. Már messziről kiszűrődött a nevetés. Mikor beléptem, láttam, hogy anya éppen kontyot készít Austinnak.

- Ennyi csináltatok, amíg nem voltam itt? – kérdeztem hitetlenkedve.

- Apu! – kiáltotta Austin. Megvárta, míg anya befejezi a haját, csak azután futott oda hozzám. Felkaptam, és megpörgettem a levegőben, majd leültettem az ölembe.

- Milyen napod volt?

- Nagyon jó! Mami játszott velem – mesélte, hatalmas vigyorral.

- Akkor örülök – mosolyogtam anyára.

- Ő a legaranyosabb kislány, akit valaha láttam – simította meg Austin haját anya.

- Hoztam neked valamit, de először bemegyünk mindegyik fiúhoz, és követeljük tőlük az ajándékodat. Oké? – a szeme kikerekedett, és boldogan tapsolt párat. – Mindjárt jövünk anyu- pusziltam meg anya arcát, majd megfogtam Austin kezét, és elsétáltam vele Niall ajtajáig. Bekopogtam. Hosszas várakozás után végre kinyitotta az ajtót.

- Austin ajándékait. Most! – próbáltam ijesztőnek tűnni, de a végére elnevettem magam.

- Máris – szaladt be. Addig átléptünk Liamhez.

- Kopoghatok én?  - pislogott fel rám Austin. Bólintottam. Óvatosan megkopogtatta az ajtót. Először azt hittem nem hallja meg, de aztán megjelent Liam feje az ajtóban.

- Ajándékozás van? – kérdezte izgatottan. Austin bólogatott, Liam pedig felmutatta a mutatóujját, hogy egy perc, és hozza az ajándékot. Pár perc múlva már mindenki az én hotelszobámban volt, és az ajándékát szorongatta.

- Az enyémet először! – pattant fel Louis. A kislány nem igazán boldogult a kibontással, így Lou gyorsan kisegítette. Mikor Austin meglátta az ajándékát, kissé felsikított.

- Egy plüssmaci! – kiáltotta. Vadul ölelgetni kezdte a puha állatkát. – Köszönöm.

- Nagyon szívesen, Édesem – nyomott egy puszit Louis a fejére.

- Én jövök – adta át az ajándékát Zayn. Egy játék baba ült nemsokára a mackó társaságában. Remélem nem kell majd tea partikon részt vennem velük…

- Az lesz a neve, hogy… öhm… Annabell! – simogatta meg Austin a baba fejét.

- Igazából mi Liammel együtt vettünk ajándékot – húzott elő a háta mögül Niall egy cuki egybe részes pizsamát.

- Apu! Hordhatom ezt alváshoz?

- Persze, Muffin – Austin még egyszer megköszönte a fiúk ajándékait, és végre én következtem. Bementem a gardróbba, és kihoztam a kis, lila triciklit. Visszamentem a többiekhez, és letettem a járgányt Austin elé. Gyorsan felugrott rá, és még a szája is tátva maradt. Felnevettem, mert akárhogyan is próbálta tekerni, nem sikerült neki. Óvatosan meglöktem, és azután körbe – körbe ment a triciklijével. Vagy integetett nekünk, mintha az angol királynő lenne, vagy elképzelte, hogy az autópályán vezeti az új autóját, de mindig kitalált valamit.

- Austin! Késő van. Vedd fel a pizsamád, és megyünk aludni – mondtam. Próbált leszállni a tricikliről, de nem tudott. Mielőtt leesett volna, gyorsan odasiettem, és leemeltem.

- Várj! Harry! – anya sietett be a szobába – Beígértem Austinnak egy habfürdőt – megráztam a fejem, és leültettem Austint az ágyra.

- Ne! Apu, légyszi! – ölelt meg fáradtan. Sóhajtottam, megpusziltam a haját, és bevittem a fürdőszobába.

- Oké – engedtem meg a vizet – Most leteszlek, és mami megfürdet majd.

- Kell a pizsim! – kiáltott utánam Austin.

- Mami majd beviszi – nyögtem fáradtan, és elterültem az ágyon. Éreztem, ahogyan a szemhéjam lecsukódik, majd elsötétült, és elnémult minden

HELP!

Hello! 

Az egyik barátnőmnek nemsokára születésnapja lesz, és arra gondoltam, mivel nagy directioner és régóta tetszik neki Harry papírrepülős nyaklánca, megveszem neki. Valaki tudja, hogy hol lehet megrendelni? Nagyon fontos. 

Könyvborító

Hello! Újra itt vagyok, de most nem résszel jöttem. Virág Tornyos készített egy csodás könyvborítót a blognak, tehát nagyon köszönöm neki.

12.rész

Hola! Megérkeztem a 12. résszel.Bocsánat, ha valami értelmetlen benne, csak nem igazán vagyok a toppon mostanában agyilag. Bocsi. Lehetséges, hogy a szünet alatt majd hozom a következőt, de nem ígérek semmit, attól függ mennyi időm lesz. És engedjétek meg, hogy boldog karácsonyt kívánjak nektek, remélem jó sokat esztek majd, élvezni fogjátok a szünetet. Jó olvasást, Megan H.

Hát itt vagyok... A kényelmetlen kórházi ágyon fekve. Mindez a tegnap történtek miatt. Az igazat megvallva nem is igazán emlékszem rá. Mikor ma reggel felébredtem, csak emlékképekre emlékeztem. Az egyetlen amit tudok, hogy mindenem borzasztóan fáj. 

TEGNAP
-Mikor fogod fel, hogy soha nem kapod vissza, ha rajtam múlik? - préseltem ki a szavakat a fogaim között. A férfi csak Austint bámulta, rám sem pillantott.
- Mi azért harcolunk, ami helyes lenne - válaszolt. Hülyeség, Barátom. 
- Nos, úgy harcolsz, mint egy nyomorék - állapítottam meg. Nyomorék? Oké, Harry ezt nem kellett volna... Emberünk feje átváltott paradicsomszínűre a dühtől. 
- Tedd le a gyereket, és küzdj meg velem! - tesztelt engem. Én, hogy megmutassam neki, kivel van dolga, leültettem Austint magam mögé a fűbe. Amint visszafordult, rögtön közelebbről is megismerhettem a bal - vagy talán a jobb - öklét. Rögtön visszaütöttem, próbáltam eltolni magamtól, le akartam nyomni a földre. A végén egy karmolással a nyakamon, egy monoklival a szemem alatt, vérző arccal és hatalmas fájdalommal a hasamban álltam a férfi előtt.  - Most ki a nyomorék? - kiáltotta, bár ő se nézett ki jobban, mint én. Odavánszorogtam Austinhoz, aki megszegve a szabályomat, keservesen sírt. Leguggoltam mellé, és kisöpörtem egy könnyes hajtincset az arcából. 
- Apu! Bántottak téged! - zokogta. 
- Tudom, Kicsim, de ne aggódj, majd rendbe jövök. Menj, bújj el valahová, ahol biztonságos! 
- Bújócskázunk? - kérdezte, s kis boldogság is megcsillant a szemében.
- Persze, bújj el, és apu majd megkeres, oké? - simogattam meg a hátát. Felpattant, és apró lábaival elfutott, valahová be a parkba. Csak néztem utána, mikor megszólalt egy mély hang a hátam mögött.
- Nem szép dolog hazudni egy három évesnek - felálltam, majd megfordultam.
- Mondja, aki magára hagy egy három évest.
- Adok neked három másodpercet, hogy elfuss, vagy ez a kés a szívedben fog forogni - mutatott felém egy késsel. Az arca komoly volt, egy pillanatra nem kaptam levegőt. Hátrálni kezdtem, és nem tudtam levenni a szemem a késről. Hátráltam, egészen addig, míg nem hallottam egy hirtelen fékezést s egy sikítást. Elfordítottam a fejemet, és láttam egy fekete kocsit, ami felém közeledett. Ez minden, amire emlékszem.

Louis mondta, hogy hosszas keresés után egy, a park mellett álló általános iskola mögött bujkálva találták meg Austint. Az az autó nem végzett félmunkát. Nem hiszem el, hogy elütöttek. Amióta a rajongók tudják, mackókat, édességeket és "Gyógyulj Meg!" kártyákat küldözgetnek.
- Rajzolt neked, hogy ne érezd magad rosszul! - mutatott egy aranyos rajzot Austin, ami őt és engem ábrázol. Letette a papírt az ágyam mellett lévő kis asztalra. Az ajtó kinyílt, és egy fiatal lány lépett be. Végignézett rajtunk, és elmosolyodott.
- Jó reggelt, Mr. Styles! Carter nővér vagyok, én fogok segíteni magának addig, amíg a kórházunkban tartózkodik. Csak azért jöttem, hogy megnézzem, jól érzi-e magát, de ahogyan látom, remekül van - rámosolyogtam. Örültem, hogy nem egy morgós, öreg nővért kaptam. A csendet Austin kiáltása törte meg.
- Segítsék! Le fogok esni! Apu, nem tudok felmászni! - kiabálta. Apró kezeivel szorosan fogta a lepedőt, nem tudta tovább húzni magát, viszont félt leugrani.
- Jaj! Meg kell mentenem Austin hercegkisasszonyt! - mondtam, kissé túljátszva a szerepem. Gyorsan - ahogyan a fájdalom engedte - felkaptam Austint, és a lábaimra ültettem.
- Megmentettél! - kacagott.
- Fáradt vagy? - kérdeztem, ugyanis az elmúlt öt percben már vagy hetedszer ásított. Bólintott egy aprót, majd a fejét lehajtotta a mellkasomra.
- Jó éjt apu! Szeretlek -motyogta.
- Jó éjt Muffin - suttogtam. Nemsokára engem is elnyomott az álom.

- Harry! Harry! - Liam hangja nem olyan kellemes, ha arra kelsz fel.
- Még öt perc - próbáltam átfordulni a másik oldalamra.
- Be kell mennünk a kórházba, hogy átvizsgáljanak! - a szemeim rögtön kipattantak, és zavartan néztem Liamre.
- De... még mindig beteg vagyok, nem?
- Igen, de pár napja kiengedtek a kórházból, de végig aludnod kellett - mi? napokat aludtam át?
- Ja. Öltözz át, addig megkeresem a papírokat - mondta, majd kiment a szobából. Átmentem a fürdőszobába, és miközben öltöztem, azon filozofáltam, vajon hol van Austin.
- Hol van Austin?
- Nálad. Egyszer elhoztuk őt ide, de csak idővesztegetés volt. Teljesen hidegen hagytad, vettem neki barbie babákat, magassarkút, sütöttem neki tortát, mindent amit csak akart - sorolta, mire én elmosolyodtam. A kórház előtt milliónyi rajongó várt minket. Volt, aki sírt, volt aki nevetett.
- Jobbulást Harry! - kiabálták sokan, ami őszintén jó esett.
A vizsgálaton azt mondták szépen gyógyulok, tehát minden rendben. Amint beléptem az ajtón, Austin odarohant hozzám, én felkaptam, és adtam neki egy puszit, ő pedig szorosan ölelt magához.
- Jobban vagy, apu? - motyogta a nyakamba.
- Köszönöm, igen, Szerelmem - simítottam végig a haján.
- Harry! Igaz, hogy egy hosszú, hosszú pihenésen vagy túl, de szerintem jobb lenne, ha lepihennél - veregette meg a vállam Liam. Felvittem Austin az emeletre, mert ragaszkodott hozzá, hogy most velem szeretne lenni, így együtt élveztük a délutáni álmunkat.

11.rész

Hi! Meghoztam az újabb részt, amit lerövidítettem(nem is kicsit), ugyanis az egész rész arról szólt szinte, hogy ilyen cuki, meg olyan cuki, és szerintem unalmas volt, úgyhogy az izgalmas részeket kiszedtem belőle, próbáltam minél többet írni, hozzáírtam, de még így is nagyon rövid. Na mindegy. Nem jönnek a megjegyzések. Nem akarok olyan lenni, hogy ennyi pipa, meg ennyi vélemény után hozom a következőt. És nem is mondom, hogy írd le, hogy ez az, nagyon jó! Csak nyomjatok egy pipát, vagy írjátok le, hogy mi tetszett/nem tetszett benne, mert kíváncsi vagyok. Nem untatlak titeket, jó olvasást!
Xx Megan H. 

- Apu! Kelj fel! Apu! – kiabált a fülembe Austin. – Fent vagy már? Unatkozom!

- Fent vagyok! – dörzsöltem meg álmosan a szememet, majd adtam egy puszit a kislány homlokára. – És mit szeretnél csinálni?

- Elmegyünk sétálni? – nem igazán volt erőm kora reggel kimozdulni, de nem én döntök. Természetesen a fiúk nem tartottak velünk, hiába kérlelte őket Austin. Mindketten felöltöztünk, és most először felvettük az egymáshoz passzoló fehér Conversünket. Ahogy kiléptünk a hűvös utcára, megragadtam a kezét, majd szépen lassan a közeli park felé kezdtünk sétálni. Alig győztem válaszolni a kérdéseire, minden érdekelte, mindenről tudni szerette volna, hogy miért is találták ki, ki találta ki, hogyan találta ki. Bementünk egy kávézóba, hogy kicsit felmelegedjünk, én egy kávét rendeltem, Austin pedig forró csokit választott.

- Ők miért puszilgatják egymás száját? – mutatott az egyik távolabbi asztalnál ülő párosa. Nem gondolom, hogy egy három éves gyereknek kéne elmagyaráznom, hogy szerelmesek. Elég bonyolult lenne…

- Nem szabad másokra mutogatni! – szidtam le, talán kicsit elszégyellte magát, és rögtön visszahelyezte a karját az asztalra. – Megittad? – kérdeztem, ő pedig egy bólintással válaszolt.

A parkhoz érve, rögtön futni kezdett a játszótér felé. Rajtunk kívül csak pár kutyás ember volt, és iskolatáskás fiatalok, akik sietős léptekkel igyekeztek az iskolába. Mikor utolértem, akkor ő már a hintába próbált belemászni, kevés sikerrel.

- Segítsek? – kérdeztem nevetve. Először tiltakozott, majd beismerte, hogy egyedül nem fog menni. Austin kedvence a hinta, most sem unta meg negyed óra után sem. Hirtelen viszont felkiáltott.

- Apu! Miért futnak felénk azok az emberek? – azt hittem rajongók, de mikor odafordultam kettő sötét alakot láttam. Gyorsan kivettem a hintából Austint.

- Akármi is lesz, ne sírj, oké? – mondtam idegesen.

- Oké. – válaszolt megszeppenten. Az alakoknak már az arcát is látni lehetett.

- Újra itt vagyunk. A lányunkért – lihegte a férfi, Austin „apukája”, és előhúzott egy kést.

10.rész /2/

Helló, minden olvasónak! A cím kissé furcsa. Elrontottam az egészet. Még csak most vettem észre, hogy az angol oldalon minden rész hosszabb volt, visszaolvastam őket, és nem volt benne semmi olyan, ami fontos információ lett volna. Mostantól az egészet fogom hozni, és sajnálom. 

- Sajnálom, még csak három éves, nem tud járni – hazudtam a lánynak.

- Akkor ültesd le a földre! – erősködött tovább. Nem akartam vele veszekedni, ezért kelletlenül úgy tettem, ahogyan mondta. Egy büszke mosoly ült ki az arcára. Bizonytalanul átöleltem és egy hamis mosolyt erőltettem magamra, majd a kamerába néztem, amit a lány anyja tartott. Miután elkészült a kép, vissza akartam venni a karjaimba Austint, de eltűnt. A szívem rögtön kihagyott néhány ütemet, s rögtön forgolódni kezdtem, hátha meglátom, hisz még nem mehetett olyan messzire.

- Harry! Hol van Austin? – hallottam meg Louis hangját, valahonnan a hatalmas tömegből. A hang irányába tolakodtam, kis idő múltán megtaláltam Lout.  – Hol van Austin? – kérdezte újra.

- Nem tudom! – üvöltöttem rá, s tovább nézelődtem. Kissé megrémiszthettem, ugyanis hátrált két lépést. – Bocsánat – motyogtam.

- Valaki csináljon valamit! – sikított egy nő. Az óriáskerék felé mutogatott, a tömeg pedig felnézett a hatalmas játékra. Austin ott volt e legtetején, egyedül. Azt hittem, ott fogok elájulni. Odafutottam az irányító sráchoz, hogy azonnal szedje le onnan.

- Nemsokára leérkezik. Addig nem tudsz várni?  - eszegette a szotyiját.

- Nem! Képzeld, addig bármi történhet! Most azonnal szedd le onnan valahogyan! – üvöltöztem magamból teljesen kikelve. A srác végül megmentette Austint.

- Sajnálom, apu! – ölelte át a lábamat, nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről.

- Apukádnak volt egy kis dühkirohanása – motyogta a srác, én pedig akaratlanul is ökölbe szorítottam a kezem. Austint Louis kezébe adtam, és a fiú elé álltam.

- Mit mondtál?

- Azt, hogy te lányosabb vagy, mint a plázás lányocskák – vigyorgott gúnyosan.

- Harry, ne csi… - mielőtt Louis befejezhette volna a srác már a vérző orrával volt elfoglalva, az ütésem miatt. A srác, sötéten nézett rám, de kissé sem rémisztett meg.

- Mondd még egyszer! – léptem hozzá közelebb. Úgy látszott, akar még egy pofont, ugyanis kipréselte a száján, hogy „lányos”. Ha lehetséges még jobban bedühödtem, és neki estem.

- Niall, fogd meg Austint! Liam, Zayn, segítsetek leszedni Harryt a srácról! – kiáltott Lou. Nemsokára három pár kezet éreztem magam, visszarántottak a fiútól, de én nem hagytam annyiban, mindenképpen szabadulni akartam a kezek börtönéből.

- Harry, elég lesz!

- Kibaszott lányosnak nevezett! – rántottam ki a kezem a szorításból.

- Ez nem jeleni azt, hogy megállás nélkül ütlegelned kell! – tudtam, hogy igazuk van, de amellett, hogy hamar bepipulok, makacs is vagyok, így nem vallottam be, hogy hülyeséget csináltam, inkább a fehér conversemet bámultam.

- Hol van Niall és Austin? – kaptam fel a fejem.

- Niall vett neki vattacukrot, mert nagyon megijedt – mondta Louis egy szigorú pillantással körítve.

- Nem fél tőlem, ugye? – nem bírnám elviselni, ha a Kincsem úgy nézne rám, mintha én egy szörnyeteg lennék, aki embereket eszik reggelire.

- Hát, majd meglátjuk, ha megtaláltuk őket – motyogta, és gyorsított a lépésein, fejét ide-oda ingatva, hogy megtalálja a vattacukros standot. A fiúk is utána szaladtak, én viszont hátul kullogtam, reménykedve, hogy Austin nem mérges rám. Tényleg nem bírnám elviselni. Nem vagyok rossz ember, csak hamar dühbe jövök, ennyi az egész. Ő bármit csinálna, soha nem ütném meg. Soha. Nemsokára megtaláltuk őket, egy padon ültek, és csipegették az óriási, rózsaszín édességet. Odafutottam hozzájuk, letérdeltem Austin elé, és láttam a könnycseppeket az arcán. A legfájdalmasabb dolog volt nekem a világon. Miattam sír. Pedig én nem akartam őt megijeszteni! Hirtelen megölelt, én pedig levakarhatatlan mosollyal a kezembe vettem.

- Sajnálom, Szerelmem, nem érdemled, hogy lásd, ahogyan apa veszekedésekbe keveredik – simogattam a hátát.

- Semmi baj – puszilta meg az arcom.

- Haza kéne mennünk, mielőtt még őröltebb dolgokba keveredünk – javasolta Zayn.

- Ne! Maradjunk! – nem akartam elrontani a bulit, hiszen a srácok is nagyon elakartak ide jönni, és Austinnak is ez az első vásár az életében. Vagyis gondolom, hogy az első, ugyanis nem hiszem, hogy az olyan fajta szülők, akik csak úgy otthagyják a buszmegállóban a gyereküket, családi programként kiruccannak a vásárba.

Körbe jártunk majdnem mindent standot, és egyszer csak Austin felkiáltott.

- Apu, nézd mekkora mackó! – mutatott egy nála kétszer akkora plüssmedvére, amit játékkal lehetett megnyerni.

- Gyerünk, nyerjük meg! – odaadtam a pultban ácsorgó lánynak egy dollárt, ő pedig elmagyarázta, hogy megnyerjem a macit, le kell lőnöm három üveget.

- Gyerünk apu! – kiáltotta Austin.

- Igen! Gyerünk apu! – utánozta a csaj gúnyosan Austint. Mi baja van? Ledöntöttem mind a három üveget. – Muszáj mindig tökéletesnek lennie – motyogta a lány, miközben odasétált a macihoz, hogy átadja jutalomként.

- Miért vagy ilyen goromba? –próbáltam udvariasan megkérdezni. Nem biztos, hogy sikerült…

- Csak utállak téged, és a kis bandátokat. Húzzatok el Amerikából, és menjetek szépen vissza oda, ahová tartoztok. - Összeráncoltam a homlokomat, és letettem Austint a földre. Elvettem a lánytól a plüssállatot, megfogtam Austin kezét, és amilyen gyorsan tudtam sétálni a kislánnyal, olyan gyorsan elindultunk, hogy megkeressük a fiúkat.

- Harry! – vinnyogott Zayn a hátam mögött.

- Zayn! – vinnyogtam én is ugyanolyan magas hangon.

- Haza kéne mennünk – most már nem ellenkeztem.

Otthon minden fiú adott egy jó éjt puszit Austinnak, és felmentek a saját kis kuckójukba.

- Én nem vagyok álmos! – mondta Austin, és elkezdett ugrálni a kanapén. Megforgattam a szemem, és el akartam kapni, de leugrott, és az egész nappali játszótérré változott számára. Nem tudtam elkapni, de nem is volt rá szükség, mert felugrott a szófára, és leült. – Most már fáradt vagyok – mosolygott.