- Sajnálom, még csak három éves, nem tud járni – hazudtam a
lánynak.
- Akkor ültesd le a földre! – erősködött tovább. Nem akartam
vele veszekedni, ezért kelletlenül úgy tettem, ahogyan mondta. Egy büszke
mosoly ült ki az arcára. Bizonytalanul átöleltem és egy hamis mosolyt
erőltettem magamra, majd a kamerába néztem, amit a lány anyja tartott. Miután
elkészült a kép, vissza akartam venni a karjaimba Austint, de eltűnt. A szívem
rögtön kihagyott néhány ütemet, s rögtön forgolódni kezdtem, hátha meglátom,
hisz még nem mehetett olyan messzire.
- Harry! Hol van Austin? – hallottam meg Louis hangját,
valahonnan a hatalmas tömegből. A hang irányába tolakodtam, kis idő múltán
megtaláltam Lout. – Hol van Austin? –
kérdezte újra.
- Nem tudom! – üvöltöttem rá, s tovább nézelődtem. Kissé
megrémiszthettem, ugyanis hátrált két lépést. – Bocsánat – motyogtam.
- Valaki csináljon valamit! – sikított egy nő. Az óriáskerék
felé mutogatott, a tömeg pedig felnézett a hatalmas játékra. Austin ott volt e
legtetején, egyedül. Azt hittem, ott fogok elájulni. Odafutottam az irányító
sráchoz, hogy azonnal szedje le onnan.
- Nemsokára leérkezik. Addig nem tudsz várni? - eszegette a szotyiját.
- Nem! Képzeld, addig bármi történhet! Most azonnal szedd le
onnan valahogyan! – üvöltöztem magamból teljesen kikelve. A srác végül
megmentette Austint.
- Sajnálom, apu! – ölelte át a lábamat, nekem pedig hatalmas
kő esett le a szívemről.
- Apukádnak volt egy kis dühkirohanása – motyogta a srác, én
pedig akaratlanul is ökölbe szorítottam a kezem. Austint Louis kezébe adtam, és
a fiú elé álltam.
- Mit mondtál?
- Azt, hogy te lányosabb vagy, mint a plázás lányocskák –
vigyorgott gúnyosan.
- Harry, ne csi… - mielőtt Louis befejezhette volna a srác
már a vérző orrával volt elfoglalva, az ütésem miatt. A srác, sötéten nézett
rám, de kissé sem rémisztett meg.
- Mondd még egyszer! – léptem hozzá közelebb. Úgy látszott,
akar még egy pofont, ugyanis kipréselte a száján, hogy „lányos”. Ha lehetséges
még jobban bedühödtem, és neki estem.
- Niall, fogd meg Austint! Liam, Zayn, segítsetek leszedni
Harryt a srácról! – kiáltott Lou. Nemsokára három pár kezet éreztem magam,
visszarántottak a fiútól, de én nem hagytam annyiban, mindenképpen szabadulni
akartam a kezek börtönéből.
- Harry, elég lesz!
- Kibaszott lányosnak nevezett! – rántottam ki a kezem a
szorításból.
- Ez nem jeleni azt, hogy megállás nélkül ütlegelned kell! –
tudtam, hogy igazuk van, de amellett, hogy hamar bepipulok, makacs is vagyok,
így nem vallottam be, hogy hülyeséget csináltam, inkább a fehér conversemet
bámultam.
- Hol van Niall és Austin? – kaptam fel a fejem.
- Niall vett neki vattacukrot, mert nagyon megijedt – mondta
Louis egy szigorú pillantással körítve.
- Nem fél tőlem, ugye? – nem bírnám elviselni, ha a Kincsem
úgy nézne rám, mintha én egy szörnyeteg lennék, aki embereket eszik reggelire.
- Hát, majd meglátjuk, ha megtaláltuk őket – motyogta, és
gyorsított a lépésein, fejét ide-oda ingatva, hogy megtalálja a vattacukros
standot. A fiúk is utána szaladtak, én viszont hátul kullogtam, reménykedve,
hogy Austin nem mérges rám. Tényleg nem bírnám elviselni. Nem vagyok rossz
ember, csak hamar dühbe jövök, ennyi az egész. Ő bármit csinálna, soha nem
ütném meg. Soha. Nemsokára megtaláltuk őket, egy padon ültek, és csipegették az
óriási, rózsaszín édességet. Odafutottam hozzájuk, letérdeltem Austin elé, és
láttam a könnycseppeket az arcán. A legfájdalmasabb dolog volt nekem a világon.
Miattam sír. Pedig én nem akartam őt megijeszteni! Hirtelen megölelt, én pedig
levakarhatatlan mosollyal a kezembe vettem.
- Sajnálom, Szerelmem, nem érdemled, hogy lásd, ahogyan apa
veszekedésekbe keveredik – simogattam a hátát.
- Semmi baj – puszilta meg az arcom.
- Haza kéne mennünk, mielőtt még őröltebb dolgokba
keveredünk – javasolta Zayn.
- Ne! Maradjunk! – nem akartam elrontani a bulit, hiszen a
srácok is nagyon elakartak ide jönni, és Austinnak is ez az első vásár az
életében. Vagyis gondolom, hogy az első, ugyanis nem hiszem, hogy az olyan
fajta szülők, akik csak úgy otthagyják a buszmegállóban a gyereküket, családi
programként kiruccannak a vásárba.
Körbe jártunk majdnem mindent standot, és egyszer csak
Austin felkiáltott.
- Apu, nézd mekkora mackó! – mutatott egy nála kétszer
akkora plüssmedvére, amit játékkal lehetett megnyerni.
- Gyerünk, nyerjük meg! – odaadtam a pultban ácsorgó lánynak
egy dollárt, ő pedig elmagyarázta, hogy megnyerjem a macit, le kell lőnöm három
üveget.
- Gyerünk apu! – kiáltotta Austin.
- Igen! Gyerünk apu! – utánozta a csaj gúnyosan Austint. Mi
baja van? Ledöntöttem mind a három üveget. – Muszáj mindig tökéletesnek lennie
– motyogta a lány, miközben odasétált a macihoz, hogy átadja jutalomként.
- Miért vagy ilyen goromba? –próbáltam udvariasan
megkérdezni. Nem biztos, hogy sikerült…
- Csak utállak téged, és a kis bandátokat. Húzzatok el
Amerikából, és menjetek szépen vissza oda, ahová tartoztok. - Összeráncoltam a
homlokomat, és letettem Austint a földre. Elvettem a lánytól a plüssállatot,
megfogtam Austin kezét, és amilyen gyorsan tudtam sétálni a kislánnyal, olyan
gyorsan elindultunk, hogy megkeressük a fiúkat.
- Harry! – vinnyogott Zayn a hátam mögött.
- Zayn! – vinnyogtam én is ugyanolyan magas hangon.
- Haza kéne mennünk – most már nem ellenkeztem.
Otthon minden fiú adott egy jó éjt puszit Austinnak, és
felmentek a saját kis kuckójukba.
- Én nem vagyok álmos! – mondta Austin, és elkezdett ugrálni
a kanapén. Megforgattam a szemem, és el akartam kapni, de leugrott, és az egész
nappali játszótérré változott számára. Nem tudtam elkapni, de nem is volt rá
szükség, mert felugrott a szófára, és leült. – Most már fáradt vagyok –
mosolygott.
