10.rész

Megjöttem! A kommenteitekre még mindig számítok, jöhet hideg és meleg egyaránt. Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész! :)Xx

- Jobban érzed magad? – kérdeztem Austintól. Bólintott, felállt az ágyról, majd megfogta a kezem.

- Megnézzük Niallt? – emelte rám gyönyörű kék szemeit.

- Persze – mosolyogtam rá, majd áttotyogtunk a Horan szobába. – Jól vagy? – akaratlanul mosolyogtam, ugyanis Niall szörnyen vicces pozícióban „haldoklott”.

- Ha azt mondom, hogy igen, akkor elmegyünk a vásárra? – motyogta a párnába. A mosoly rögtön eltűnt az arcomról, helyére egy „Ez most csak egy vicc, ugye?” kifejezés ült ki. Majd arra gondoltam, hogy Austin valószínűleg még nem is volt vásárba, és ez hatalmas élmény lehetne neki. A többieknek nem szabad megtudniuk, hogy ilyenekre gondolok.

- Ja – az előbb még a temetését kellett intéznünk, de a szöszi pillanatok alatt ki tud gyógyulni a betegségekből  - vagyis úgy látszik -  ugyanis már a cipőit kapkodta magára, s minket is siettetett, igaz a többiek még nem is tudják, hogy megyünk. Írek… Lesiettünk a nappaliba, és bejelentettük a jó hírt.

- Igen! – ugrott fel a szófáról Louis, ezzel kiborítva a szőnyegre az össze pattogatott kukoricát.  – Gyerünk fiúcskákat, öltözni, öltözni! – terelgette a srácokat. Soha nem fogom megérteni ezt az embert.

- Apu! Először majd az óriáskerékre üljünk fel! Oké? – bújt a kardigánjába Austin. Beleegyeztem, de rosszul lettem attól a gondolattól, hogy én felüljek arra az izére. És ha megáll, mikor a legtetején vagyunk? Louis teljes harci díszben sprintelt le, én viszont még mindig az otthoni ruháimat viseltem.

- Louis, vigyáznál Austinra, amíg átöltözök? – örömmel belement a dologba. Levágta magát a kislány mellé, és valamiféle macikról kezdett mesélni neki.

Mindannyian boldogan szálltunk ki a kisbuszból, körbe pillantgatva. Austin amint meglátta a mindenféle édességgel teli standot, rögtön felvette a kiskutya szemeket, s azzal könyörgött nekem.

- Veszel nekem vattacukrot? Légyszi, légyszi! – rángatta a karomat. Soha sem tudok neki ellenállni.

- Legyen – mikor beleegyezek ilyesmibe, mindig megbánom. Meg kell tanulnom, hogyan mondjak neki nemet. A fiúk elmentek a hullámvasúthoz, mi pedig Austinnal beálltunk az óriáskerékhez várakozók hosszú sorához, miután megkapta a cukrot.

- Úristen! Malorie! Ez Harry Styles! – hallottam egy sikítozó anyukát a hátam mögül. Utálom, mikor az anyukák ilyenek.

- Igazad van – mikor a lány megragadta a vállamat, és maga felé fordított, kissé kikerekedett a szemem. – Csinalhatnánk egy képet? – kérdezte, s közben magát legyezte. Uh, kínos… Eszem ágában sem volt elengedni Austin kezét, sőt még a karjaimba is vettem, nehogy véletlenül szem elől veszítsem, főleg ilyen vad emberek között. 

- Ez csak természetes – reméltem, hogy elég lelkesnek hangzott. Átöleltem a lányt, de ő felém fordult és a kezemben tartott kislányra nézett.

- Úgy értettem, hogy csak veled – mondta nyersen.  

Életjel

Nagyon sajnálom, hogy nem hozom a részt. Nem fogom azt mondani, hogy ez az iskola miatt van. Nem. Mint tudjátok új blogokat akarok kezdeni, és az egyik hamarosan megnyit, úgyhogy azon dolgozom gőzerővel, hogy minél jobb legyen. Sőt még az ujjamat is sikerült eltörnöm, úgyhogy most nem vagyok valami gépelő bajnok... A lényeg az, hogy kicsit nehezebben megy most a fordítás, remélem megértitek. Sietek, ahogyan tudok, és még egyszer bocsánat.

9.rész

8 feliratkozó? Jól látom? Nagyon szépen köszönöm, nagyon sokat jelent. Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást! :)Xx

- Harry! Harry! Harry! Har-

- Mi van? – kérdeztem idegesen a nevemet ismételgető Nialltől.

- Találd ki, hogy hová megyünk ma! – mondta izgatottan.

- Sehová, mert nem tudunk – emlékeztettem.

- Tiszta Debbie Downer vagy! És a Debbie Downerek nem viccesek! A vásárba megyünk Harry Styles! – tette keresztbe a karjait, majd hátat fordított nekem. Ezzel azt üzente, hogy most megsértődött.

- Őrült vagy Niall! Nem tudunk úgy elmenni a vásárba, hogy ne figyelnének fel ránk – forgattam meg a szemem.

- Ez csak egy vásár! Inkább töltöd az egész életedet egy lakásban? – kérdezte. Most rajtam volt a sor, hogy megforgassam a szemem.

- Vásárt hallottam! – kiáltotta Louis, és körbe-körbe kezdett futkározni.

- Fiúk! Felébresztettétek Austint – jött le Liam az emeletről, a kezében Austinnal.

- Apu! – dörzsölte a szemét a kislány az egyik kezével, a másikat pedig felém nyújtotta. Rögtön odasprinteltem, és magamhoz öleltem könnyű testét.

- Szépet álmodtál, Kicsim? – adtam egy puszit a homlokára.

- Igen. Rólad álmodtam, és egy királylányról – hajtotta a fejét a vállamra száján pedig mosoly terült el.

- Gyorsan meséld el! Mi történt?

- Megmentetted őt a toronyból, s mikor megmenekült, akkor csókolóztatok és… - teljesen beleélte magát a mesélésbe, de Liam félbeszakította.

- Normális, ha egy három éves ilyeneket álmodik?  - kérdezte homlokát ráncolva.

- Fogalmam sincs…

- A vásár! Menjünk a vásárba! Most! – ugrándozott Niall.

- Niall, tizenegy óra van. A vásár este hét órakor kezdődik – simogatta Louis az ír srác fejét, és úgy beszél hozzá, mint egy elmezavaroshoz, aki nagyon nehezen érti meg a dolgokat. Ezen kicsit elmosolyodtam.

- Tényleg… - gondolkozott el Niall.

- Én is menni akarok! – emelte fel hirtelen a fejér Austin.

- Így már nincsen választásod Harry Baby – eresztett felém egy győztes mosolyt a szőke fiú.

- Jól van! – motyogtam, majd megráztam a hajamat, amire Austin hangos nevetésben tört ki. – Ez tetszik neked, ugye? – kérdeztem ezer wattos mosollyal. Ő folyamatosan kacagott, és válaszul egy bólintást kaptam.

- Még egyszer! – tapsolt kettőt. Megráztam a fejemet.

- Nem nem! – nevettünk mind a ketten. Azt hiszem ez egy olyan pillanat volt, amit soha sem felejtek el. Lehet, hogy másnak ez nem fontos, de nekem ez egy gyönyörű pillanat volt. – Buta Muffin – simogatom meg kócos fejét.

- Azt hiszem, tüsszenteni fogok – figyelmeztetett Niall. Ő már csak így szokta… Ahogyan mondta, úgy is történt, és után rögtön Austin is tüsszentett.

- Egészségetekre! – mondta Liam, engem kicsit felhergelve a folytonos kedvességével. – Mi van? – kérdezte, mikor meglátta az arcomon a grimaszt, amit már jól ismert.

- Rosszul vagyok! – nyögte Niall, és a kezét a hasára tette.

- Feküdj le, Nialler! – fektette le Louis, majd be is takargatta. Azt hiszem, nővéreset szeretett volna játszani…

- Harry! Még mindig megvannak azok a tabletták, amiket akkor szedtél, mikor elpáholt az a fickó? – kérdezte Liam.

- Nincsenek, mert mikor elfogytak, akkor utána már nem is volt rájuk szükségem. Már jól vagyok.

- Apának fáj! – mondta sírós hangon Austin.

- Apának már nem fáj! – javítottam ki őt.

- Apának fájt!

- Igen, így a helyes – bólintottam.

- Niall, nem nézel ki fényesen – jött elő Zayn is, és odasietett Niallhoz. Louis megrázta a fejét, és közölte Zaynnel, hogy nem engedheti meg, hogy odamenjen Niallhoz, ugyanis akkor nem gyógyul meg, és akkor rossz hírnevet kap majd a kórháza.

- Nem érzem jól magam! – sírt Austin is, majd a Horan fiú is rákezdett a panaszkodásra.